Cserháti Zsuzsa - Mennyit ér egy nő? CD
Termék leírás:
10 évig tanult klasszikus balettet, majd1965-ben kezdett el énekelni, pályája azonban csak az 1972-es Táncdalfesztivál után kezdett felívelni (Nem volt ő festő című dal). 1967-1968 között a Rangers, majd a Thomastic együttessel turnézott.
Legnagyobb slágere Édes kisfiam című szám amelynek a magyar szövegét eredetileg Kovács Katinak írta Bradányi Iván, de az énekesnő lemondott róla Zsuzsa részére mivel neki akkor nagyobb szüksége volt rá.
1978-ban megnyerte a Tessék választani! versenyt az Én leszek című dallal. A 80-as években eltűnt a zenei közéletből, egy televíziós interjúban ennek okát a szakmai féltékenységben vélte fölfedezni, ami körülvette őt. Azonban továbbra is énekelt: külföldön és belföldön egyaránt fellépett, a budapesti Moulin Rouge vezető énekese volt.
14 éven át énekelt éjszakánként, magánéleti és szakmai válságai következtében jelentős túlsúlyt szedett fel, majd – átmeneti időre – teljesen eltűnt a színpadról.
1996-ban fedezték fel újra, Hamu és gyémánt című albumával óriási sikert aratott: boldogan vállalt újra fellépéseket, 1999-ben orvosai segítségével lefogyott. Halála előtt ismét depresszióssá vált, orvosai szerint azonban természetes halállal halt meg: egy ér megrepedése miatt percek alatt elvérzett.
1. Mennyit ér egy nő
2. Ébredj velem
3. Nekem így vagy jó
4. Elköltözöm
5. Semmi sem új
6. Forog a kerék
7. Jöjjön már egy zenekar
8. Te csak szelíden ringasd el
9. Fuss az álmaidért
10. Menj el csak ne bánts
11. Baleset, hogy blues