Android - Svejkfigurák CD
Termék leírás:
A debreceni székhelyű Android zenekar ’Svejkfigurák’ zene/játékának hanganyaga.
Az együttes vezetője, Tőzsér József ’Svejkfigurák’ címmel zenét és dalszöveget írt Jaroslav Hašek ’Švejk, a derék katona’ című regényéből készült színpadi produkcióhoz.
Részletek a zenekar vezetőjének, Tőzsér Józsefnek a visszaemlékezéséből:
„Az Android pályájának kezdetén a zenekar rendszeres vendégfellépője volt Sári Zsuzsa, aki konferált és szövegrészleteket olvasott fel. Ő hozott össze bennünket 1981-ben Magi Istvánnal, tőle kaptuk a Jaroslav Hasek: „Svejk a derék katona” című regénye alapján készült forgatókönyvet, és elkezdődött a zeneszerzői-szövegírói munka.
Az első előadás „Változatok a Svejk motívumaira“ címmel, 1982 április 19-én volt a KLTE Kossuth Klubban, majd a zenés játék második bemutatója a KLTE 1982. november 21-ei gólyabálján követte az Aud Max-ban (ekkor a zenekar felállása: Dudás János, gitár, ének; Pataji Géza dobok; Székelyhidi László, basszusgitár, ének; Tőzsér József, billentyűs hangszerek, ének). A darabban az irodalmi színpad és a zenekar tagjai is szerepeltek, egy-egy figurát megszemélyesítve.
Az ANDROID 2010-ben nagyszabású dupla koncerttel ünnepelte megalakulásának harmincadik évfordulóját, a számos korábbi sikeres koncertnek helyet adó Debreceni Egyetemi Aud. Max. előadóteremben. Ennek előkészítése során kerültünk kapcsolatba Vranyecz Artúr színművésszel (Csokonai színház), aki elévülhetetlen érdemeket szerzett az anyag felélesztésében. 2014-ben Budapesten a SYMA csarnokban is játszottunk ebből a változatból egy kb. 25 perces részletet.
Az előadás nagy sikerére való tekintettel felkérést kaptunk, hogy a következő évre a teljes darabot állítsuk színpadra. Artúr ötlete volt, hogy meg kellene keresnünk Tóth Zoltán (1961-2018) színművészt, aki korábban nagy sikerrel játszotta Svejk-et a Csokonai színházban, és évek óta járta az országot egy egyszemélyes Svejk műsorral. Így az ő anyaga és az Artúr féle forgatókönyv összegyúrásából alakult ki az a változat, melyet 2015. május 17-én „Svejkfigurák zene/játék” címmel előadtunk a SYMA csarnokban.
Ezt követte az együttes 35. születésnapi koncertjei egyikén (2015. december 6.) az újabb előadás a debreceni Víztoronyban, Vranyecz Artúr (Katz) és Törő Ildikó (Müllerné) közreműködésével. Ugyanez a produkció szerepelt 2016 nyarán a debreceni Campus fesztiválon. 2018 decemberében Tóth Zoltán emlékére jótékonysági koncerten ismét előadtuk a darabot, ezúttal video részletekkel idéztük fel a szöveges betéteket. A teljes zenei anyag néhány újra feljátszott számmal, énekkel és az epilógussal 2020-ban nyerte el végleges formáját.”
A Svejkfigurák felvételei, a napjaink biztosította korszerű hangszerelési és technikai lehetőségek kihasználásával, 2020-ban az UNIDEB stúdióban készültek. Felvétel és keverés Dudás János. A maszteringet Barabás Tamás készítette.
Közreműködő előadók:
Tőzsér József – billentyűs hangszerek, vokóder
Létmányi István – gitár, ének
Nikolin Zoltán – basszusgitár, ének
Dudás János – gitár
Mező Orbán – dob, ütőhangszerek
1. Nincs már válaszút
2. Revolverdal
3. A legszebb halál
4. Diliházban
5. Kaja fohász
6. A bűn tövises útja
7. Maga fog pucolni!
8. Neked adtam a nevemet
9. Szimulánsok
10. Ha újra tiszta lesz a levegő
11. Epilógus