Charlie - Mindenen túl CD
Termék leírás:
Egy rekedtes, cigarettafüstös férfihang énekel, blues, jazz és a többi. Nem is kell tovább ragozni, mindenki tudja, hogy Charlie-ról van szó. Arról a Charlie-ról, aki a 2006-os Másképp ugyanúgy című lemeze óta nem adott ki új albumot.
Már rögtön a lemez elején feltűnik valami furcsa és megmagyarázhatatlan: Charlie-nak ugyanolyan a hangja, mint mindig. Valahogy nem öregszik ez a hang, néha vidámabb, néha melankolikusabb, a lassúbb és a középtempójú dalokat egyaránt jól bírja. Amelyek különben most is szerelemről, utazásról, zenéről, jókedvről s örömről, nőkről, egészen emberi dolgokról szólnak – ám mindegyiken érezhető már a kissé túl vagyunk már mindenen életérzés, egyfajta kései bölcsesség árad belőlük, talán ebben térnek el a korábbiaktól.
A lemez legelső dala a gyorsabb tempójúak közé tartozik, a Mindenen túl pörgősen indít, és benne van minden charlie-s zenei elem – a zene, a ritmus és a szöveg –, ami igazán egyedivé teszi, a jól bevált recept szerint írták, jó gitárjátéka, fülbemászó refrénje van. Következik a Leszek-e én? amely egy nagyon lírai, szentimentális, lassú dal, balladának nem nevezhető, inkább átvezetésnek – ám nem lesz a Könnyű álmot hozzon az éj párja. Az nyer, aki nevet – akárcsak a Kettőből a fél – kissé újhullámosabb, poposabb dalok, nem az a füstös, bluesos, whiskys világ, ami Charlie védjegye, ez a szövegen is érződik, de koncerten akár jól is szólhatnak a dalokat domináló vokálok.
Az Álarc nélkül – Pálinkás Gergely és Toldi Tamás szerzeménye – talán a lemez legőszintébb dala, emberi kapcsolatokról, álarctalanságról, ebből alighanem sláger lesz. A dal nagyon latinos beütésű, melyben a legjobbkor szól a trombita és a finom hangú fuvola, fülbemászó refrénje és ritmusa a táncparkett jó kísérőjévé teszi. Az Egyszer az életben – ketten éneklik, férfi vokállal – ironikusabb, frivolabb, pörgősebb dal, a zene és szöveg szempontjából is, akárcsak a Most vagy soha. Az Ameddig szól bennem a dal afféle zenei hitvallás, a jó fúvós kezdés és kíséret már garantálja a sikert, ez is inkább a korai Charlie-dalokra emlékeztet, bluesosabb, jó refrénnel. A Földobott kő – „Tomi dala” és a Hazavárt egy-egy duett, az előzőt Tóth Verával közösen énekli Charlie jó barátja, Somló Tamás emlékére, az utóbbi szintén egy lassú, de jól rezonáló dal.
A Cyber War és a 50 millions piano players in China – Kristóf Gábor „Dugó” szerzeményei – funky dalok, gyorsabbak, melyben kiemelkedően szólnak a fúvósok. És persze kissé új, korszerű témákkal keverik fel a szokásos állóvizet, ezek tipikusan azok, amelyekkel külföldön lehet kísérletezni. A bónuszdal, az Akkor szóljatok összefoglalja az egész lemez hangulatát.
A Mindenen túl egyfajta összegzés, de tartogat meglepetéseket: klasszikus Charlie-dalokat és kísérletezőbb zenét is kapunk. - Pataki Tamás írása
14 év után 14 vadonatúj dal. Charlie nem mással mint a magyar zeneipar krémjével dolgozott: 4 szövegíró, 8 zeneszerző és szinte számtalan zenész, többek közt Szolnoki Péter, Tóth Vera, Bolyki Balázs és Nika is részt vett a lemez elkészítésében.
1. Mindenen túl (László Attila - Valla Attila) 4:29
2. Leszek-e én (Gém Zoltán) 4:23
3. Az nyer aki nevet (László Attila - Karafiáth Orsolya) 4:13
4. Álarc nélkül (Pálinkás Gergely - Toldi Tamás) 3:55
5. Egyszer az életben (Halász János - Valla Attila) 3:17
6. Földobott kő –„Tomi Dala” (Vígh Péter - Valla Attila) 3:51
7. Kettőből a fél (László Attila - Grecsó Krisztián) 4:25
8. És most ne rontsuk el (László Attila - Horváth Attila) 3:51
9. Ameddig szól bennem a dal (Pálinkás Gergely - Toldi Tamás) 4:14
10. Hazavárt (Halász János - Valla Attila) 3:39
11. Most vagy soha (Csiszár Péter - Valla Attila) 3:43
12. Cyber War (Kristóf Gábor „Dugó”) 3:29
13. 50 million piano players in China (Kristóf Gábor „Dugó”) 2:36
Bonus:
14. Akkor szóljatok (Kardos Nobert - Lombos Márton) 5:03