Billy Cobham - Spectrum CD
Termék leírás:
A jazz-rock fúziós dobolás egyik legendás legnagyobb alakjának, Billy Cobham első szóló lemezének újrakiadása érett már egy ideje.
A Panamában 1944. május 16-án született dobos Miles Davis egyik nagy felfedezettje volt, amikor a trombitás mester a fúzió felé fordult. A pályfutása a Mahavishnu Orchestra-val vált másodszor legendássá (akkoriban, amikor ez a lemez is készült), de azért szólóban is remek lemezekkel örvendeztette meg a fúzios zene hívőit.
1973-ban jelent meg, elsőként szólóban a Spectrum, ahol Billy Cobham bizonyította, hogy a mester tanítványaként mindent megtanult. Egyrészt kell egy jó csapat, akiket aztán lehet engedni a lemezen, szabadon, saját maguk stílusát adva játszani.
Billy Cobham mellé a lemezre így került a fiatalon elhunyt gitáros Tommy Bolin, aki aztán a funkysabb rock vonalat tökéletesen tette a lemez dalaiba. Billentyűsként a prágai születésű Jan Hammer-t hallhatjuk, akinek a karrierje szintén megér egy külön misét, most itt elégedjünk meg azzal, hogy ő is tagja volt a Mahavishnu Orchestra sikereinek és később több Grammy nyertese is lett, és a nevéhez fűződik például a Miami Vice (1985) alaptémája is.
Ütőhangszeresként, a műfaj egyik legismertebb és legjelentősebb alakját hallhatjuk Ray Barretto személyében, aki sajnálatosan 2006. február 17-én elhunyt... De, természetesen a trombita sem maradhatott le a lemezről, amit Jimmy Owens fantasztikusan és kreatívan adott a lemezhez.
Ez a 73-ban megjelent cucc tökéletes fuzios produkció, telepakolva remek gitár és billentyűs szólóval, több helyen megbontva a dalokat dobszólóval. Az akkori trendeknek megfelelően studio jammelésről van szó, ahol a dolgokat szinte születésük pillanatában kajuk meg.
Töményen leöntve az "akkor és ott" születés minden fantasztikumával... Zseninek kell lenni, hogy ilyen minőséget lehessen kapni ezek között a körülmények között. de, ez a társaság bizony zseniális volt...
Érdekes elegy ez a lemez, valahol Miles Davis, Weather Report és a Mahavishnu Orchestra környékén kell keresni azt a virtuozissal és eleganciával kezelt együttműködést, amit hallhatunk. Sok rajongó és kritikus tartja, velem együtt a legjobb Billy Cobham szóló munkának ezt a lemezt, nem véletlenül.
Ugyanis végig vibrálóan kreatív ez a dolog, olyan pillanatokkal, ami még manapság is hatni tud. Talán kevesen tudják, hogy a "Spectrum" című dal Lee Sklar által feljátszott basszus sávját felhasználta például a Massive Attack a "Blue Lines" című lemezének a "Safe" című dalában. Szóval mondhatjuk, hogy ez a lemez még manapság is tud hatni a zenészekre és azt hiszem mindenkire.
Portalan és kortalan lemez, valós kreatív, stílusteremtő legenda ez a lemez. Aki eddig nem ismerte, annak kötelező!
Közreműködő zenészek:
Billy Cobham - dob
Tommy Bolin - gitár
Jan Hammer - elektromos zongora, moog, zongora
Lee Sklar - basszusgitár
Joe Farrell - furulya, szaxofon
Jimmy Owens - trombita
John Tropea - gitár
Ron Carter - akusztikus basszus
Ray Barretto - konga
1. Quadrant 4 — 4:20
2. a. Searching for the Right Door — 1:24
b. Spectrum — 5:09
3. a. Anxiety — 1:41
b. Taurian Matador — 3:03
4. Stratus — 9:50
5. a. To the Women in My Life — 0:51
b. Le Lis — 3:20
6. a. Snoopy's Search — 1:02
b. Red Baron — 6:37