Hatala Csenge: Requiem - Volt egy fiú… de ki volt ő? (Nyomozási napló) könyv
Termék leírás:
Könyv készült a Requiem című Karthago dal ihletőjéről.
“Volt egy fiú és volt egy lány, A fiú elindult az álmok útján…” – így kezdődik a Karthago klasszikus slágere, a Requiem, amelyben szól a híres “elefánt-dübörgés”. De ki is volt a tragikus sorsú fiú?
Most fény derül rá, ugyanis könyv született a Karthago együttes legismertebb dalából. A Requiem – Volt egy fiú… de ki volt ő? című, szociografikus kötet szerzője, Hatala Csenge 36 évvel a történtek után járt utána annak, hogy milyen körülmények között halt meg a fiatal rajongó, és miért hallgatták el az esetet a szocializmus idején.
Mint a szerző elmondta, a nyomozati és kórházi anyagok már nincsenek meg, de felkutatott néhány dokumentumot, beszélt a fiú, Dezső nővérével, az eset szemtanúival, valamint a Karthago zenekar tagjaival arról, mi történt 1981. február 13-án a székesfehérvári Köfém Sportcsarnokban. Az eset ma sem egyértelmű, de ennyi idő távlatából is sikerült korábban ismeretlen információkhoz jutni – hangsúlyozta Hatala Csenge. Hozzátette: a könyv legfontosabb célja, hogy bemutasson egy letűnt kort, annak nehézségeit, a csöves srácok világát a szerencsétlenül járt 16 éves fiú élettörténetén keresztül.
Kiss Zoltán Zéró basszusgitáros, Takáts Tamás énekes, Gidófalvy Attila billentyűs és Kocsándi Miklós dobos személyesen, a külföldön tartózkodó, a Requiem című számot jegyző Szigeti Ferenc gitáros idézi fel az akkor történteket, valamint a szerencsétlenül járt fiúnak emléket állító, máig legnépszerűbb Karthago-dal megszületésének körülményeit:
“A székesfehérvári bulira sokkal több embert engedtek be, mint amennyien ott biztonságosan elfértek volna. Valószínű, hogy a fiút nekinyomták a falnak, a koncert végén behozták az öltözőbe, de már nagyon rossz állapotban volt, nem kapott levegőt. Még a sportcsarnokban voltunk, amikor megtudtuk, hogy a mentőautóban meghalt” – idézte fel Gidófalvy Attila.
A halál hivatalos oka szívleállás volt, de ma sem tudni pontosan, milyen szerepet játszott halálában a kábítószer és az alkohol. Mint Kiss Zoltán Zéró kiemelte, a 38 éve változatlan felállásban működő Karthago számára a rockos számoktól merőben elütő lírai dal hozta meg a legnagyobb sikert, hiszen a Requiemmel megnyert egy ausztriai zenei fesztivált, sikeres volt vele Németországban is, és manapság is elképzelhetetlen koncertjük e dal nélkül. Kocsándi Miklós megjegyezte, hogy a Requiemet először a Budai Ifjúsági Parkban adták elő.
“A Requiem sikerre volt ítélve, és bár a számot nem tiltották be, a pártbizottság utasítására a hanglemezgyár nem reklámozta a kislemezt, amelynek csupán a B oldalára kerülhetett, egy fehér egyentasakba csomagolva. A kábítószer használatával összefüggésbe hozható haláleset összeegyeztethetetlen volt a szocialista kultúrával” – fogalmazott Szigeti Ferenc.
Hatala Csenge további izgalmas dilemmák nyomába ered:
Kitiltották-e a Karthago zenekart Fejér megyéből a koncerten történt, tragikus esemény miatt?
Kik azok a csövesek?
Mi a közös a Technokol Rapidban és a Parkánban?
Hogy született meg a Requiem című, híres dal, és milyen fogadtatása volt, amikor először játszották?
Hatala Csenge a valós eseményeken alapuló történetek megszállottja.
A szerző, Hatala Csenge 27 éves, a közelmúltban diplomázott a Budapesti Metropolitan Egyetem mesterszakos hallgatójaként.