The Rubettes - The Very Best of the Rubettes CD
Termék leírás:
Az angol The Rubettes együttes formailag 1973-ban alakult, a tulajdonképpeni felállás azonban csak első kislemeze, a Sugar Baby Love megjelenése után vált véglegessé. Ezt követ kis- és nagylemezeivel nem tudta ugyan megismételni a Sugar Baby Love sikerét, ám néhány évig a fiatalabb közönség (főleg a tinilányok) egyik kedvencének számított.
A zenekar 1975 utá többnyire csak a Rubettes nevet használta, névelő nélkül, egészen 1983-ban bekövetkezett feloszlásáig.
Az új évezredben viszont két Rubettes is színre lépett, mivel a két egykori tag, Alan és Bill Hurd nem tudott megegyezni a névhasználatban. A bíróság végül Williams javára döntött.
A The Rubettes története tulajdonképpen már 1973-ban elkezdődött. Wavne Bickerton és Tony Waddington az 1960-as években együtt játszottak a liverpooli Pete Best Four együttesben, és több közös dalt is írtak. Az 1970-es évek elején egy rock'n roll musicalt terveztek, amelyhez elsőként a Sugár Baby Love című szerzeményt írták meg. Szerettek volna benevezni vele az Eurovíziós Dalfesztiválra, ám a kiszemelt előadók - előbb a Showaddywaddy együttes, majd a The Move volt énekese, Carl Wayne - visszautasították a felkérést. A szerzők ekkor úgy döntöttek, hogy stúdiózenészekkel veszik fel a dalt.
A fő szólamot Paul Da Vinci (eredeti neve: Paul Prewer) énekelte. A kislemez 1974 januárjában jelent meg The Rubettes néven.
Mivel a kiadvány jól fogyott, az együttest meghívták az aktuális slágereket bemutató Top of the Pops című népszerű angol tévéműsorba. Bickerton gyorsan összetrombitálta a stúdiózenészeket, ám legnagyobb meglepetésére Paul Da Vinci bejelentette, hogy nem óhajt a The Rubettes tagja lenni, mivel nem bízik az együttes jövőjében. Inkább a szólókarriert választotta, ami meglehetősen rossz döntés volt, hiszen semmiféle számottevő sikert nem hozott számára.
A Sugar Baby Love viszont a szerzők legmerészebb álmait felülmúló nagy sikert aratott: májusban előbb a brit slágerlistát vezette egy hónapig, majd az NSZK-ban, Svájcban Hollandiában, Ausztriában és Belgiumban is a toplista csúcsára került.
Tulajdonképpen ez a dal hozta divatba az úgynevezett falzett (falsetto) éneklési stílust, amely később a The Bee Gees diszkóslágereinek fő ismérve lett.
Az utánpótlásra nem kellett sokat várni, hiszen az együttes következő két kislemezének húzóslágereit a Sugar Baby Love-val együtt még 1973 végén rögzítették. A Tonight egyértelműen a Sugar Baby Love „kistestvérének” tekinthető, a Juke Box Jive pedig az együttes másik nagy slágerének bizonyult. Ezek már Wavne Bickerton új lemezcégénél, a State Recordsnál jelentek meg.
1974 novemberében a New Musical Express magazin közölte először a hírt, hogy a The Rubettes szerepet kapott a Never Too Young to Rock című filmben olyan divatos előadók társaságában, mint a Mud és a The Glitter Band.
Mondani sem kell, hogy az 1974-es év a fellépések jegyében telt, hiszen a zenészek angliai turnén vettek részt, és igyekeztek eleget tenni a külföldi televíziós felkéréseknek is.
1975-ben folytatódott sikersorozatuk az I Can Do It és a Foe Dee 0 Dee című kislemezekkel. Repertoárjukat élőben mutatták be egy nagyszabású európai turnén, sőt Japánba is elutaztak, ahol szintén nagy sikert arattak.
1976 elején Bill Hurd bejelentette, hogy szólókarrierbe kezd. A többiek úgy döntöttek, hogy nem keresnek a helyére senkit, hanem négyesben folytalják tovább. Megpróbáltak kilépni a tinizenekar szerepköréből, és következő dalukban - az elsők között a poptörténetben - egy kényes témáról énekeltek. Az Under One Roof ugyanis egy homoszexuális fiúról szól, akinek másságát az édesapja olyannyira nem tudta elfogadni, hogy előbb megtagadta, majd meggyilkolta a fiát. A kislemez Európában sikeresebb lett, mint Angliában, ahol csupán néhány kritikus értékelte a témaválasztás bátorságát.
Szép sikert értek el viszont a Baby I Know című country jellegű balladával, amely 1977 elején Angliában és az NSZK-ban egyaránt bekerült a Top 10-be. A sikernek köszönhetően a Polydor céghez szerződtek, ám a szerencse elpártolt mellőlük, és népszerűségük csökkenni kezdett.
A Still Unwinding című nagylemez stúdiómunkálatai közepette Tony Thorpe bedobta a törülközőt, és kivált a zenekarból. A munka Bob Benhammel, a The Tremeloes volt tagjával folytatódott. A Rubettes 1979-re tervezett koncertturnéja meghiúsult, és a lemezeik iránti csökkenő érdeklődés miatt a Polydor 1980-ban felbontotta a zenekar szerződését.
A trióvá (John, Alan és Mick) fogyatkozott együttes 1981-ben a CBS Recordsszal kötött szerződést, ám újabb kislemezei sem lettek sikeresek. 1983-ban, pályafutásuk tizedik évfordulóján a zenészek bejelentették a Rubettes feloszlását. Kis- és nagylemezeikből addigra több mint harmincmillió példány fogyott el világszerte, népszerűségük Franciaországban a The Beatlesével vetekedett.
Paul McCartney egyszer állítólag elmesélte Alan Williamsnek, hogy egy francia tévéshow-ban mindjárt a bemutatkozást követően megkérdezték tőle, hogy ismeri-e a The Rubettes együttest. (Ismerte, a két zenész ugyanis akkor találkozott, amikor a The Rubettes és McCartney zenekara, a Wings egy közös műsorban lépett fel. Mellesleg Bickerton és Waddington első együttese, a Pete Best Four a Beatles első dobosa, Pete Best zenekara volt.)
1. Sugar Baby Love
2. Tonight
3. Juke Box Juve
4. I Can Do It
5. Foe-Dee-Oh-Dee
6. Little Darling
7. You're the Reason Why
8. Under One Roof
9. Baby I Know
10. My Buddy Holly Days
11. Put a Back Beat to That Music
12. Julia
13. The Sha-Na-Na-Na Song
14. Judy Run Run
15. Beggarman
16. I'm Just Dreaming
17. You Could Have Told Me
18. Dancing in the Rain
19. Lola
20. Movin'
21. Kid Runaway