Termék leírás:
A Deep Purple 1968-ban alakult. A banda a hard rock stílus egyik legismertebb és legnagyobb hatású zenekara, melyet sokan a Led Zeppelin és a Black Sabbath mellett a heavy metal előfutárának tartanak. Az együttest ugyan hard rock zenekarként tartják számon, emellett azonban több zenei stílus is megtalálható a zenéjükben. A 60-as évek végén készült lemezeiket a progresszív rock, a pszichedelikus és blues-rock, a klasszikus zene, valamint a korszak popzenéje jellemezte. Az 1970-es évek elején készült albumaikkal egy keményebb zenei világ felé fordultak, mely révén a világ egyik legnépszerűbb hard rock zenekarává nőtték ki magukat. A hard rock korszak lecsengésével következett a fúziós jazz rock, illetve soul és funky elemekkel is gazdagodott művészetük.
Miközben folyt a Fireball turné, a zenekar már a következő album dalait írta. Az együttes 1971. decemberében Svájcba utazott, hogy rögzítse hatodik stúdió-nagylemezét. A felvételekre Montreuxban került sor. A Machine Head című anyag 1972. március 1-jén jelent meg.
A Machine Head megjelenésével a zenekar kereskedelmileg a csúcsra ért. Máig ez a legsikeresebb lemezük, mely megjelenésekor Angliában listavezető lett. Az album felbecsülhetetlen hatást gyakorolt a heavy metal műfaj fejlődésére is, melyet a Led Zeppelin negyedik és a Black Sabbath Paranoid albuma mellett, gyakran a brit hard rock/heavy metal három legfontosabb lemeze között emlegetnek.
A Deep Purple második felállásának (MK II) 1972. március 1-ei koppenhágai koncertfelvétele eredetileg 2007-ben jelent meg a Purple Records kis példányszámú exkluzív kiadványaként.
A 2013-as remaszterizált újrakiadás bónusza egy 1973-as new yorki koncertrészlet és egy 1971-es ausztrál interjú.
Ian Gillan - Vocals
Ritchie Blackmore - Guitar
Roger Glover - Bass
Jon Lord - Keyboards
Ian Paice - Drums
CD 1:
Live in Copenhagen 1972:
1. Highway Star
2. Strange Kind Of Woman
3. Child In Time
4. The Mule
5. Lazy
6. Space Truckin’
CD 2:
1. Fireball
2. Lucille
3. Black Night
bonus - Live in New York 1973:
4. Strange Kind Of Woman
5. Smoke On The Water
6. Space Truckin’
extra bonus - Australia 1971:
7. 1971 Australian Interview