Napoleon Boulevard - Best of 1985-1989 CD
Termék leírás:
Igazi remake album készült, amelyre minden egyes számot átdolgozott és újra fölvett a zenekar! Ilyen lett volna a Napoleon Boulevard, ha történetesen nem 1985-ben, hanem 2009-ben alakul.
Ez a lemez egy játék. Játék az idővel, játék a zenékkel és a szövegekkel. Egy pici ajándék azoknak, akik 20 év távlatából sem felejtették el a zenekart.
Segítőtársak is voltak ebben a játékban, részben szomorú okból: mint ismeretes, Czigi ma már nincs velük. Nem pótolható hiány ebben a zenekarban, hiszen a Napoleon Boulevard közös munkájának, közösen kitalált ötleteinek eredménye volt. Czigit ezért nem is próbálták meg pótolni ezen az albumon. Ehelyett elhívták Vámos Zsoltit, aki annak idején a Legyetek jók, ha tudtok album gitárosa volt, és megkérték, vegyen részt a játékukban. Az ő feladata lett a gitár szerepének újragondolása az egykori dalokban.
Szirtes Edina és Ullmann Zsuzsa helyenként egészen szokatlan vokálokkal rajzolta át a dalok hangulatát, sőt, Edina itt-ott még hegedült és tangóharmonikázott is a lemezen. Muck Feri szaxofonon szállt be az egyik dalba, egy egymásnak felelgetős rögtönzésben egészen meglepő fordulatokra inspirálva Lillát.
Vincze Lilla - ének
Erdész Róbert - billentyűs hangszerek
Gömör László - dobok
Kollár Attila - fuvola, vokál, tambourin, szaxofon
Pócs Tamás - basszusgitár
Vámos Zsolt - gitár
Szirtes Edina - hegedű, harmonika, vokál
Ullmann Zsuzsa - vokál
- Ugye, eljönnek ma a repülők....
- Szállj velem
- Egyszer talán
- Álmodtam csillagot
- Vagy az élet volt kegyetlen
- Európa visszavár
- Uram, segíts
- Júlia nem akar a földön járni
- Modern tangó
- Bicikli ég és Föld között
- Mennyből az angyal
- Üldözés
- Jelentés az alagútból