October - Mélységi mámor CD
Termék leírás:
Egy új October lemezt mindig élmény kézbe venni, hiszen kiadványaik már ránézésre is meggyőzőek, szépek. Nincs ez másképp a Mélységi mámorral sem, a frontborító és a belső booklet is igényesen, szépen kidolgozott.
Molnár Róbert az Árnyak zenekar révén lett ismert a magyar rockszíntéren. Az Árnyak felbomlása után az October élén tért vissza.
Bár a csapat felállásában rendre vannak változások, a fő irányvonal azért mindig ugyanaz; nincs ez másképp most sem. A Mélységi mámor dalai szervesen illeszkednek az eddigi, jól megszokott October irányvonalba, azaz szomorkás, borongós, de mégis kellemes pop/rock zene ez Molnár Robi ezer közül is megismerhető, mély, búgó hangjával.
Újdonság, hogy a zenekar történetében először női ének is színesíti a lemezt (Rigó Zsófi), mely elem először az Októberi szélben bukkan fel. Kifejezetten jó kis dal ez, hiszen a könnyed muzsika, illetve a női vokál tökéletesen ellensúlyozza Robi meglehetősen depressziós szövegét. Ráadásul leheletnyi The Gathering hangulatot is felfedezhető benne, ami még színesebbé teszi az összképet.
Az October a szokásos színvonalon hozza azt, amit már megszokhattunk tőlük, tehát borongós, melankolikus dark-pop/rock zenét, azonban ahogy mindig, ezúttal is sikerült egy fokkal feljebb lépniük és a női ének, illetve az extra hangszerek csatasorba állításával még érdekesebbé tenni muzsikájukat.
Molnár Róbert- ének, vokál
Lázár Zoltán - gitár
Munkácsi Péter - gitár
Boros Gábor - basszusgitár
Németh Sándor - dob, ütőhangszerek
Rigó Zsófi - vokál
Bartha Ildikó - cselló
Pék Zsuzsa - duda
Csőke István - szintetizátor
Kalmár Emese "Shade” - fuvola
1. Üveg és ököl
2. 80 órája ébren
3. Októberi szél
4. Folyók hátán
5. Búcsú
6. Gyémánt út
7. Mindenen túl
8. Víz vagy
9. Épülj fel újra
10. A játék
11. Holtomiglan holtodig