Odett - Csillagtérkép CD
Termék leírás:
“A lemez koncepciója az volt, hogy több zeneszerzővel, producerrel, szövegíróval, zenésszel dolgozzak együtt. Szerettem volna kipróbálni, hogy milyen érzés olyan emberekkel együttműködni, akiket csak munkáik alapján ismerek, és akikről fogalmam sem volt, milyenek, illetve milyen módszerekkel dolgoznak. Mindegyikük, egytől egyig, kiváló alkotó, és a maximumot próbálta kihozni belőlem, illetve a dalokból. Erre a lemezemre vagyok eddig a legbüszkébb” – mondja Odett.
A lemezen hallhatunk már ismert dalokat, melyek egytől egyig nagy sikert arattak (Ne engedj el, Fantom, Vége, Abrakadabra – Odett első dalszövege, melyet Fátyol Kamillával jegyez, Jégtánc, Csillaghullás), s persze új számokat, melyek sok örömet és izgalmas pillanatokat okozhatnak a rajongóknak.
A lemez csillagfényét neves közreműködők is emelik: többek közt Tariska Szabolcs szövegíró (Péterfy Bori, Magashegyi Underground), Toldi Miklós dobos-dalszerző (Magashegyi Underground), Takács Zoltán Jappán producer-billentyűs-dalszerző (HS7, Soerii & Poolek), Kovács Geri multiinstrumentalista-dalszerző-producer (Soerii & Poolek), Pater Sparrow szövegíró-filmrendező, Szakos Krisztián gitáros-dalszerző-producer (Ákos, Compact Disco), valamint Szabó Zé és Rakonczai Viktor producerek.
S persze a már megszokott, régi közreműködők, Polgár Péter gitáros-dalszerző és Müller Péter Sziámi, énekes-költő-dalszerző.
Odett azt is elárulta, hogy a lemez azért kapta a Csillagtérkép címet, mert – afféle rejtett vagy véletlen koncepcióként – az album szinte minden dalában elhangzik a csillag szó.
1. Egy Lépés (4:20)
2. Holdutca (3:57)
3. A Semmi Ház (2:43)
4. Abrakadabra (3:12)
5. Fantom (3:02)
6. Csillaghullás (3:17)
7. Ne Engedj El (2:45)
8. Jégtánc (3:08)
9. Éjszaka (3:08)
10. Vége (2:46)