Random Trip - Zenehíd CD
Termék leírás:
A Delov Jávor és DJ Q-Cee vezetésével, állandó jelenlétével nyolc éve működő Random Trip improvizációs koncertsorozat a budapesti éjszakai élet egyik meghatározó élőzenei klubestje, amely megjelentette első lemezét, amit a koncerteken az örömzenélésből megszületett, ám eddig soha nem rögzített dallamfoszlányok inspiráltak.
A Random Trip első stúdiólemezén ötven közreműködő szerepel, a 74 perces, 18 számos anyag igazi stíluskavalkád, és egyúttal egy erős keresztmetszet a mai magyar zenei élet szereplőiről.
"Ezen a lemezen azt próbáltam meg összepuzzle-özni, hogy az évek alatt kialakult, számunkra legendás felállások közül azokat tudjuk megmutatni, amiknél mindig éreztük, hogy nagyon erősen működik a kémia. Az például egészen egyértelmű volt, hogy Judie Jay és MC Zeek megérdemelnek egy közös dalt.
Aztán ugyanígy az egyik legkiemelkedőbb ritmusszekció a Kiss Tibor-Premencz Mátyás-Drapos Gergő trió volt velem kiegészülve, amihez tökéletesen passzol Andy Hefler éneke. De olyan például még nem volt korábbi Random Tripen, csak most a stúdióban, hogy a Pély Barna-Vígh Arnold-Kardos Norbert-Kemon csapat együttzenéljen." - mondta Delov Jávor
Delov Jávor kiskorában Pókember vagy dobos akart lenni – végül dobos lett. A Random Trip megálmodója, művészeti vezetője, a Turbo, a Fábián Juli & Zoohacker és a Tintanyúl zenekarok, a Révész-Závodi együttes tagja. Zenélt a Barabás Lőrinc Eklektric-ben és számos más hazai formációban.
2015-ben indította el szóló projektjét. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a University of Salford évei után a hazai színpadokon túl megannyi városban lépett fel Párizstól Sydney-ig. Olyan világhírű zenekarok és előadók zenészeivel volt alkalma színpadra állni, mint a Basement Jaxx, Amy Winehouse, Aloe Blacc vagy az Incognito.
DJ QCee élete az underground: a hip-hop, a break, a freestyle, a beatbox. 1995 óta zenél aktívan, azóta számos nemzetközi és magyar zenei fesztiválon és versenyen mérettette meg magát DJ-ként. Delov Jávor mellett a Random Trip oszlopos tagja, heti beatbox, scratch és after felelőse.
Ha nem a Random Trippel turnézik vagy az A38-on pörgeti a lemezeit, akkor a Tilos Rádió ’Street Skills’ című műsorát vezeti, a Vinyl Warriorz DJ-scratch csapatával járja a klubokat, vagy a Karcosok Klubja workshopjain oktatja a scratch műfaj csínját-bínját.
1. Bridging Between (feat. Andy Hefler)
2. Zenehíd (feat. Dés László)
3. Gettin Low (feat. Big John Whitfield, MC Kemon)
4. Hajolj Közel (feat. Lábas Viki, Járai Márk, Szepesi Mátyás)
5. Black Widow (feat. Kiss Tibi, Vitáris Iván)
6. Eleven 1.52 (feat. Závada Péter)
7. Dobban (feat. Palya Bea, Szabó Balázs, Saiid)
8. Clouds (feat. Andy Hefler, Kiss Tibi, Koszi Janka)
9. Szeretem A Reggelt (feat. Tóth Vera, Wolfie)
10. Falling Together (feat. Tátrai Tibusz, Andy Hefler, Kiss Tibi)
11. This Game Will Never End (feat. Vitáris Iván, Kiss Tibi, Schoblocher Barbara)
12. Heated Sleep Habits
13. The Shift (feat. Judie Jay, Barabás Lőrinc, Zeek)
14. Tervek Hálójában (feat. Wolfie)
15. Breathe (Song for D. P. J.) (feat. Jónás Vera, Zeek)
16. Free (feat. Fábián Juli, Wolfie)
17. Perfect Harmony (feat. MC Kemon, Barabás Lőrinc)
18. I Gave You The Best I Could (feat. Szebényi Dani, Füstös Bálint, Pulius Tibi)