Szekeres Adrien - Csak játék CD
Termék leírás:
Az albumon az Adrient igazán jellemző lírai dalok mellett természetesen dinamikusabb szerzemények is szerepelnek.
A dalokban közreműködik egy 30 tagú kórus, a Jazz and More énekegyüttes, és duett nélkül sem maradunk. A partner ezúttal egy olyan fiatalember, akinek tehetségére Adrien figyelt fel, akinek mostantól menedzseri szerepkörben az útját is egyengetni szeretné majd.
A dalok zenéjének megírásában most is férje, lelki társa, gyermekeinek édesapja, a zeneszerző-producer Kiss Gábor volt a segítségére, aki jól ismeri Adrient, így tudja, milyen dalok állnak neki jól. Ezek sorában vannak természetesen finomabb, líraibb, bensőséges hangvételűek, ami a lemez legtöbb darabját jellemzik. És persze vannak dinamikusabb, tempósabb dalok is az albumon, mint például a kitűnő Mi kell a nőnek, amely oldja a lemez líraiságát.
Adrien éneke tiszta, érzéki, erőteljes, nagyon jól tudja közvetíteni azt, amit úgy nevezünk: finomság. A dalok között találunk egy duettet is, méghozzá egy Nikolasz nevű fiatalemberrel (nem titkolt célja Adriennek, hogy a fiú útját menedzseri szerepkörben is egyengeti majd), s ebben a dalban (Köszönet mindenért) a Jazz and More kórus is közreműködik.
A dalok hangszerelése most is a már említett férj, Kiss Gábor munkája, akárcsak a billentyűs hangszerek megszólaltatása (a legszebb, legmeghatóbb talán ebből a szempontból a csak billentyűsökkel kísért zárószám, Az éj leszáll), gitárokon pedig Csiszár Ferenc és Sipeki Zoltán működött közre, sőt néhány dalban még hárfa is szól, Honyecz Ferenc kezei alatt.
Szekeres Adrien – ének
Bardóczy Gábor – dob
Kiss Gábor – vokál, zongora
Szekeres Anita – vokál
Csiszár Ferenc – gitár
Hornyecz Ferenc – hárfa
Sipeki Zoltán – gitár
Gátos Bálint – hárfa
Jazz and More kórus Halkovics Ágnes vezetésével
1. Szálljon a dal
2. Csak játék
3. Érzés a semmiből
4. Szívből adni
5. Mi kell a nőnek
6. Szív szava
7. Mi vár még ránk
8. Köszönet mindenért
9. Ölelj át
10. Az éj leszáll