Dés András Quartet 13 - Tourist No.1 CD
Termék leírás:
Tourist No.1 címmel jelent meg a Dés András Quartet '13 lemeze. Az album számos különböző témát jár körbe történelemtől emigrációig, a középpontban azonban az utazás motívuma áll.
Dés Andrásra egy turné során azt mondta zenésztársa, hogy „ekkora turistát még nem hordott hátán a föld!". A lemez dalait a jazzre kevésbé jellemzően programzeneként is értékelhetjük, hiszen majdnem minden darab meghatározott témára íródott. A témák között szerepel a viharos történelem, a társadalom állapota iránti aggodalom, az emigráció kérdésköre, zenei problémák, és persze maga az utazás.
Dés „turistasága" leginkább talán a Motherland című kompozícióból rajzolódik ki, amelyet Pintér Béla társulatának Szutyok című előadása ihletett. De jó példa a Wise Wind című dal is, mely egy jeruzsálemi utazást idéz.
Az utazás motívuma azért is meghatározó a lemez kapcsán, mivel a három zenésztársnak külföldről kellett hazatérnie ahhoz, hogy a magyarországi turné és az ezt rögzítő album létrejöhessen: Szabó Dániel zongorista Los Angelesből, Szandai Mátyás bőgős Párizsból, Fenyvesi Márton gitáros pedig egy kétéves európai ösztöndíjról tért haza 2013 nyarán a közös munkára.
Többek között erre reflektált Varga Mátyás költő, akit Dés az ajánló szöveg megírására kért fel. A költő, végighallgatva a lemezt hagyományos ajánlás helyett a borítón olvasható Első számú turista című verset írta meg.
Hunka Róbert, a Hunnia Records vezetője ajánlotta fel, amikor 2013 nyarára körvonalazódott a turné ezzel az álomcsapattal, hogy rögzítsék is az anyagot a törökbálinti Supersize stúdióban. Az album végső hangzása pedig Dés régi „alkotótársa", Moldvai Márk keze munkáját dícséri.
Dés András - ütőhangszerek
Fenyvesi Márton - gitár
Szabó Dániel - zongora
Szandai Mátyás - bőgő
1. 20th Century Legends
2. Motherland
3. Tourist No.1
4. Strange Holiday
5. Boys Don't Cry
6. Wise Wind