Termék leírás:

Nehéz idők járnak a valódi rockzenét adó bandákra. Vége a rock and roll-világnak, a film főhőseként játszó Colorado rockzenekar alig néhány tagú közönség előtt játssza a "Bye-bye Johnny B. Good"-ot a lepukkant szocialista kultúrházban; de még köztük is akad, aki arcul üti az egyik tagot, mert "szart játszanak". A megélhetés is nagyon nehéz. Mindannyian érzik: valami más, valami új kell.

A menedzser, Schuster Lóránt személyében, végigjárja a rivális bandák koncertjeit (olyan együttesekről villannak fel felvételek, mint az Illés vagy az Omega), de kételyei vannak, ezt az akkori Tűrt, Tiltott, Támogatott kultúrpolitika által megtűrt vagy támogatott, kissé szalon-rock irányt el tudja-e majd fogadtatni a tagokkal. Egy nap azonban egészen új ötlete támad: "le kell menni kutyába", azaz jelenítsék meg zenéjükben a korszak marginalizálódott, de komoly erőt képviselő – és hivatalosan természetesen nem létező – fiataljainak ízlésvilágát, s egyesítsék a blues kemény világát és zenéjét a rock and roll felszabadultságával és életörömével.

"Lepukkantan, de szabadon", "Kültelki bunkó vagyok, és büszke vagyok rá!" - ezen ars poeticákat jeleníti meg az átalakult Kopasz Kutya zenekar egyik dalszövegrészlete is, a "Légy a kutyák királya, nem királyok kutyája!". Az ötlet azonban egyáltalán nem arat osztatlan sikert a tagok körében, akik szeretnék csak azt folytatni, amit igazán szeretnek és amiben hisznek. Többen kilépnek, a banda szétesik.

A menedzser azonban nem tartozik azok közé, akik könnyen feladják. Új zenekart szervez a régi romjaiból - ez lesz a Kopaszkutya - s az eszközökben nem válogat: hazudik, kölcsönkér, hiteget, kijár, rádumál, még férfiúi vonzerejét is felhasználja (amikor fellépőhelyet keres). Sehogyan sem sikerül azonban biztosítania a tévészereplést. Bár ő maga is félig-meddig afféle kültelki csavargó, proli; kapcsolatai mégsem elegendőek ahhoz, hogy tartósan megvesse lábát az állítólagos proletáruralom proletártévéjében.

Más tekintetben eredményes munkát végez. Egy kiváló új énekest szerződtet a régi Hobo mellé a kőbányai gettó kocsmáinak énekes-királya, Bill személyében. Szerencsés húzás: képzett, de mégis nyers hangja jól illik az együttes nyers és kemény, bluesos gitárfutamaihoz. A főnöknek számos bandatagot a tévéfellépés délibábjának eregetésével sikerül meggyőznie. Az arculatváltás bejön, tódul, sőt tombol a közönség, és a megújult zenekar a belső konfliktusok ellenére is sikertörténetnek mondható (a menedzser nem nézi jó szemmel a régi énekes "művészkedő", túl őszintére, depresszívre és érzelmesre s ezáltal a "kő-bunkó" koncepciótól eltérőre sikerült, egyénieskedőnek érzett szövegeit).

Amire a nehéz idők nem voltak képesek, azt a siker végül mégis elvégzi: egy minden eddiginél nagyobb és sikeresebb szabadtéri koncerten a zenekar tagjai összevesznek, kérlelhetetlenül kirúgják (a szónak szorosabb értelmében is) a menedzsert, mert az ígért tévékamerák sehol sincsenek.

A menedzser az együttes címer-állataként szolgáló kutyát visszaviszi a sintértelepre. De kiderül, hogy mint ebben az időben mindenki, még egy kültelki sintértelep portása is a nagymenővé és sztárrá válásról álmodozik. "Bazi nagy számmal" akaszkodik rá az őt eleinte kétkedve fogadó menedzserre, de amikor eldúdolja a portási képzeletében régóta dédelgetett basszusgitár-szólamokat (a P. Mobil Utolsó cigaretta című dalának kezdő akkordjai), akkor abban a pillanatban egy új zenekar születik.

A Kopasz kutya nem dokumentumfilm, s cselekménye természetesen nem tükrözi egy az egyben a benne szereplő zenészek és zenekarok életét. Hobo egyik kifogása a filmmel kapcsolatban épp az volt, hogy félő: a nagyközönség összekeveri a Hobo Blues Bandet a filmbeli, kitalált rockzenekarral. A Kopaszkutya tehát fiktív alkotás, noha a benne szereplő egyes események és személyek valósággal való egyezése természetesen nem a véletlen műve.

A film további érdekessége, hogy egy rövid jelenet erejéig szerepel benne - önmagát alakítva - Allen Ginsberg.

A filmben a zenekar által eljátszott dalokat a Hobo Blues Band lemezre vette, de azt betiltották. Bootleg felvételek tanúsága szerint miután kiderült, hogy nem lesz lemez, a koncerteken Hobo biztatta a közönséget, hogy akinek kell a film zenéje, az vegye fel magának. Az album végül 12 év késéssel, 1993-ban jelenhetett meg.

A filmben elhangzik még a Gyöngyhajú lány az Omega és az LGT közös előadásában, amely ebben formájában a Kisstadion '80 albumra került fel. A vége főcím alatt a P. Mobiltól az Utolsó cigaretta hallható, amelynek felvétele nem azonos sem az 1979-es kislemezen, sem a három évvel későbbi Honfoglalás albumon megjelenttel, ez volt az első stúdiófelvétel a Schuster - Tunyogi - Sárvári - Zeffer - Kékesi - Mareczky felállástól.

Schuster Lóránt - főnök
Földes László - énekes
Deák Bill Gyula - Bill, a második énekes
Póka Egon - basszusgitáros
Szénich János - gitáros 1.
Kőrös József - gitáros 2.
Mareczky István - első dobos
Pálmai Zoltán - második dobos
Szász László - technikus

Extra:
Dokumentumfilm - Privát rocktörténet: Hobo Blues Band (A Filmmúzeum dokumentumfilmje)