Ganxsta Zolee és a Kartel - Amikor már azt hitted, hogy vége CD
Termék leírás:
Elfoglalt ember lett Zana Zoltánból, azaz Ganxsta Döglégy Zoleeból, hiszen egyszerre több csapatban, projektben is dolgozik, nem beszélve tévés (többek között főzőcskézős) és rádiós szerepléseiről. Úgyhogy a nevéhez fűződő Ganxsta Zolee és a Kartel egy ideig nem is jelentkezett már új anyaggal — egészen pontosan négy évig —, miközben azért léteztek, koncerteztek, felléptek itt-ott.
Valószínűleg erre is utal az új CD-jük címe, az Amikor már azt hitted, hogy vége, amivel üzentek: dehogy van itt még ennek vége, pláne hogy már mondanivalója is van ismét Zolee-nak és a csapatnak. Ganxstáék egy igen erős, húzós, a régi Kartel-időkre emlékeztető hardcore hip-hop anyaggal jelentkeztek ismét. A jelenlegi tagságot Zana Zoltán mellett Big Daddy Laca (Kalmár László), OJ Sámson (Sámson Gábor) és Steve (Bándi István) alkotja, akik már egy ideje együtt dolgoznak. Vendégek is közreműködnek a lemezen.
Majka két számban is rappel egy jóízűt, míg a népdalénekes Bede Sarolta szintén szerepel két felvételben. Emellett a Pitbull című számban hallhatjuk Big Daddy Laca kisfiát is, Kalmár Botondot, Gajzágó Diana, illetve Diego és Donna mellett. A zenék írója között üdvözölhetjük most is Pierrot-t, bár a zenék többségét most Gajdacsi Gábor és Cséry Zoltán jegyzi, akik a Kartel kísérőzenekarának, a Fényes Ösvénynek a zenészei.
Az album érdekessége, hogy az utolsó, 15. szám után, ami jelesül az Amikor már azt hitted, hogy vége, nos, nincs vége a lemeznek. Még jó ideig tart, de a 16.-tól a 65. számig csak lemezsercegést hallhatunk 20 másodpercenként léptetve. Aztán a 66.-nál jön egy újabb húzós tétel, cím nélkül, majd a 68.-nál egy újabb, ez a Négy ász címet viseli (egy pókerhonlap kérésére írta meg Zolee), és a 70. az igazi zárótétel, ami nem más, mint egy nagy ökörködés Miller Zoltán részéről, akit a lemezen az Intróban és a Kartel Anthem 25-ben is hallhatunk. Különféle operaparódiákban énekli el a Kukori, Kotkoda rajzfilmsláger szövegét, persze alaposan átírva igencsak pikáns szöveggel (a rádiós műsorvezető Harsányi Levente ötletére). Nos, ezzel a hülyéskedéssel fejeződik be aztán a Kartel régóta várt albuma.
Megjelent 2009 szeptember 25.
1. Intro — feat. Miller Zoltán
2. Büdös vas
3. Visszajövök (és seggbe rúglak)
4. Gengszterek úgy, mint a sztárok
5. Kartel Anthem 25 — feat. Miller Zoltán
6. Semmi személyes (itt minden üzlet) — feat. Majka az mTon hozzájárulásával
7. Pitbull — feat. Kalmár Botond, Gajzágó Diána, Diego és Donna
8. Bosszú
9. Tengertánc
10. Kartel Anthem 26. – Bugger off
11. Dublin
12. 19 (i. m. ifj. Ocskay Gábor) — feat. Bede Sarolta
13. Ittas
14. Vaginaboogie
15. Amikor már azt hitted, hogy vége — feat. Majka az mTon hozzájárulásával, Bede Sarolta
16-65. „Lemezsercegés 20 másodpercenként”
66. Hidden track
67. „Lemezsercegés”
68. Hidden track (Négy ász)
69. „Lemezsercegés”
70. Hidden track (Outro)