Iron Maiden - Killers (180 gram Vinyl) LP
Termék leírás:
A Killers az Iron Maiden brit heavy metal együttes második albuma. A lemez az Egyesült Királyságban 1981. február 2-án, míg az USA-ban 1981. júniusában jelent meg.
Ezen az albumon szerepelt először a gitáros Adrian Smith, az énekes Paul Di’Anno pedig utoljára, akit a lemezbemutató turné közben rúgtak ki alkohol- és drogproblémái miatt.
Szintén ez volt az első nagylemez az együttes történetében, amelynek Martin Birch volt a producere, aki aztán további nyolc Iron Maiden-lemezen dolgozott még együtt a zenekarral.
Az album szokatlan abból a szempontból, hogy két instrumentális dal is helyet kapott rajta, továbbá, hogy szinte kizárólag Steve Harris írta az egész lemezt a többi zenekari tag minimális közreműködése mellett.
A címadó dalhoz Paul Di’Anno énekes, míg az Angliában csak kislemezen megjelent Twilight Zone című számhoz a gitáros Dave Murray járult hozzá. A Murders in the Rue Morgue és a Prodigal Son kivételével az összes dal még az 1980-as debütáló Iron Maiden album előtt született, habár ehhez a lemezhez újra felvették őket Adrian Smith gitárossal. A Wratchild egy korábbi változata pedig az előző év februárjában megjelent Metal for Muthas válogatásra került fel.
A Murders in the Rue Morgue dalt Edgar Allan Poe azonos című novellája ihlette. A "Rue Morgue" (magyarul: Halottasház utca) egy kitalált utca Párizsban. Mellesleg a dalszövegben mindössze egyetlen utalás történik a novella sztorijára, miszerint két lányt holtan találnak.
Paul Di’Anno – ének
Dave Murray – gitár
Adrian Smith – gitár, háttérének
Steve Harris – basszusgitár, háttérének
Clive Burr † – dob
A
1. The Ides of March (instrumentális) (Harris) 1:46
2. Wrathchild (Harris) 2:54
3. Murders in the Rue Morgue (Harris) 4:18
4. Another Life (Harris) 3:22
5. Genghis Khan (instrumentális) (Harris) 3:06
6. Innocent Exile (Harris) 3:53
B
7. Killers (Di'Anno, Harris) 5:01
8. Prodigal Son (Harris) 6:11
9. Purgatory (Harris) 3:20
10. Twilight Zone (Murray, Harris) 6:11
11. Drifter (Harris) 4:48