Termék leírás:

A The All Right Nows az Ivan & The Parazol 2015-ben megjelent harmadik stúdióalbuma.

Balla Máté – gitár
Beke István – billentyűk
Simon Bálint – dobok
Tarnai János – basszusgitár
Vitáris Iván – ének

Íme, a zenekar tagjainak dalról-dalra kommentárjai:

1. Modernial
Bex: A Modernial az album egyik húzódala, ez jelent meg első single-ként is. Ez a szám tulajdonképpen reflektálás arra, hogy a zenénk mennyire tudná megállni a helyét negyven évvel ezelőtt, a rock’n roll kezdetén vagy akár most. Szövegében főleg ez a generációváltás jelenik meg a dalban, múltban élés vagy a múlt megfelelő használta, ilyesmi.

2. M.A.V. (It’s A Fire)
Máté: Ez egy érdekes történet, mert ez az első olyan gitártémám, amit konkrétan megálmodtam. Többször volt már ilyen, hogy játszottunk álmomban, vagy hallottam valami zenét tök jó dallamokkal, de mire felébredtem már nem tudtam őket felidézni. Ebben az esetben viszont emlékeztem a riffre. Rögtön fel is vettem, aztán a közös próbák során kialakult a dal, nagy átformálódások eredményeként. Az is érdekes, hogy ez az első olyan számunk, aminek a végén, egyfajta önálló témaként bejön egy outro, ami Simi egyik ötletéből született meg.

3. Cold & Deep
Jani: Elég slágeres számnak szerettük volna megcsinálni. A Spread Your Love című Black Rebel Motorcycle Club-szám basszushangzásához tudnám hasonlítani, valami olyasmi torzított basszus soundot akartunk… és kurva jó lett. (nevet)

4. Repaint
Simi: Még tavaly nyár elején álltam sorban az egyetem tanulmányi osztályán és akkor fizettem elő Spotifyra. Várakozás közben belemásztam a 60-as évekbeli beatzenekarok playlistjeibe. Olyan előadókra leltem, akik tipikus, egyslágeres bandák, és annyira inspiráltak ezek a dalok, hogy rögtön átküldtem Máténak, hogy valami ilyesmiben kezdjen el gondolkodni. Ez őt annyira elkapta, hogy hetekig egymásnak küldözgettük ezeket a szinte nem létező beatszerzeményeket, aminek az lett a vége, hogy előállt a Repaint alapjaival. Hozzátartozik a sztorihoz, hogy Bexéknek sikerült hozzájutniuk jutányos áron egy 70-es évekbeli Yamaha orgonához, ami még jobban hozzájárult ahhoz, hogy belemásszunk ezeknek a daloknak a hangzásvilágába. A dal szerkezetét, énektémáját, mindenét tekintve szerintem tökéletesen megidézi ezt a korszakot.

5. Grand Club
Iván: A hovatartozási probléma itt is megfogalmazódik, amit talán az egész lemez szövegvilága kicsit körbejár. Ma már nehéz kapaszkodót adni ebben a rengeteg zajban, mert az emberek már nem tudják mire érdemes igazán figyelni, nagyon sok minden rabolja az idejüket. De inkább a dalra rátérve, amikor a riff megszületett, Máté nagyon nem csípte, mert nem volt még meg az a megfelelő keret, hangzásvilág, amiben az alap gitártéma jól működhetett volna. Hónapokig szívtunk vele próbáról próbára. Aztán ha kicsit megkésve, de megjött az ihlet. Bongo, Santana, Woodstock, ereszd el a hajam. Amikor a végső keverésnél először hallottam nagy cuccon a középrészét a dalnak, rendesen kirázott a hideg. Nagyon büszke voltam abban a pillanatban a többiekre.

6. Hotel Andaz
Iván: Egyszerre egy progresszív hardrock-őrület, és egyszerre egy érzelmes rock’n’roll-dal. A szám a legendás Los Angeles-i Hotel Andaz történeteit vesézi. A féktelen partikat, motorozást az emeletek folyosóin vagy az ablakon kirepülő bútorokat. A főtéma Jani zsebében érlelődött már egy ideje, ami a Simi által alátett groove-val válik teljessé, ezt bolondítja meg a Máté által írt refréntéma, majd tesz a dolgok végére pontot az őrületes Bex-szóló. A Hotel Andazban bármi megtörténhet, ahogy ebben a dalban is.

7. Maze
Máté: A Maze viszi tovább a zenekarnak a Love Is Like-os (a Mode Bizarre albumról való) vonalát. Egy lírai, romantikus szerzemény, érdekes felépítéssel. Itt is újdonságot tudtunk vinni a ránk jellemző struktúrákba. A verze és a refrén között van egy viszonylag éles váltás, valamint egy epikebb középrészt is tartalmaz a szám, amit csellóval támogattunk meg. Az eredmény számomra egyfajta lebegős gondtalanság.

8. Cry
Simi: Egyik nyári vasárnapi este azon találtam magam… hogy már vasárnap este is iszom, céltalanul. Összefutottam az egyik régebbi ismerősömmel a városban, és arról kezdtünk el dumálni, hogy mennyire szerette a koncertjeinket régen, de mostanában már nem jár. Nem nagyon értettem, hogy mi az, ami esetleg azóta megváltozott? Mert a Gozsduban, amikor voltak rajtunk 50-en azon ott volt, aztán most augusztusban a parkban ahol voltak 5000-en, akkor meg nem. Mondta, hogy azért mert már túl sokan vannak a bulijainkon, és ez neki nem tetszik. Gyakorlatilag itt arról van szó, hogy szerintem mi belül, zenekarként, attól, hogy fejlődünk és megyünk előre, sem emberileg, sem személyiségben nem változunk, vagy ha igen, akkor inkább pozitív irányba, mint negatívba. De a sikert sokszor a nagyképűséggel és az önzőséggel társítják, ami szerintem nem igaz. Ez a dal arról szól, ahogy ezek a rajongók elfordulnak tőlünk ilyen dolgok miatt, erre próbálunk ezzel reflektálni.

9. Sunken Eyes
Bex: Középtempós szám, nekem nagyon bejön az egésznek a hangulata és alapvetően két elkülönülő részből áll: a verze inkább melankolikus, nyomottabb, míg a refrén ennek az oldása egy sokkal boldogabb hangvételben. A vége ad hoc jelleggel az egyik próbán jött, ahol annyira megtetszett a többieknek a „szinyószólós” befejezés, hogy végül ilyen lett.

10. Pioneer’s Song
Jani: Ezt a számot Máté mutatta meg nekem először. A Garage Band nevű telefonos zeneírós applikációban írta meg az alapját, és először nekem annyira nem tetszett, mert ilyen táncoló vízilovak jutottak eszembe róla a midihangzásnak köszönhetően. Aztán amikor élőben kipróbáltuk, nagyon jól megszólalt és a dal végül egy nagyon különleges pontja lett a lemeznek.

11. Hard As Gettin’ The Gold Out
Máté: Erről azt kell tudni, hogy Iván nagyon sokat szekált azzal, hogy szeretne hallani egy bluesosabb riffet is. Nem először volt olyan, hogy külső nyomás kellett ahhoz, hogy valamilyen meghatározott jellegű ötletet vigyek próbára. A Love Is Like-nál az volt a kérés, hogy legyen egy akusztikus téma, amiből akkor pont volt egy, csak „elő kellett venni a fiókból”. Most viszont addig-addig lettem baszogatva, míg elő nem álltam ezzel a riffel. Amikor közösen nekiálltunk dolgozni rajta, eszünkbe jutott, hogy néhány éve, még az Árpád hídi albérletemben írtunk Ivánnal egy dallamot, egy slide-os alapra, így végül ez lett az átvezető rész és a refrén is. Mindig szeretjük az olyan pillanatokat, amikor a közös elvonulásokon, dalszerzéskor szinte öt perc alatt megírja magát a szám, hát ezzel is ez történt most. Már eleinte is egész kereken szólalt meg a dolog, de mégis itt kellett a gitárhangzással a legtöbbet foglalkozni. Aztán Bexszel elég sokat kísérletezgettünk a solymári házában, és egy varázslásának köszönhetően létrejött ez a sound, amivel végtelenül elégedett vagyok.

12. The All Right Nows
Iván: A furcsa az, hogy nem a lemez kapta a dalról a címét, hanem a dal kapta a lemezről, vagyis rólunk a nevét. Ahogy Máté már korábban emlegette ezt „a dal megírja magát”-helyzetet – itt is ez történt. Nagyon gyorsan, az alapok megírása után, egy közös átnézésen már kb. meg is született a lemez záródala. Már az elején éreztük, hogy bármit írjunk is még, a tű majd erről a felvételről fog legördülni, jelezve a lemez végét. Nekem nagyon kedves ez a darab, mert szerintem itt fogalmazódnak meg azok a dolgok, amik számunkra a legfontosabbak. A tanulási, érési folyamat, amivel mi is annyi évig szenvedtünk zenekarként, közös élmények, problémák, viták, de nem álltunk meg ezek miatt. A szerzeményben persze a választ is megadjuk erre: a dolgokat ki kell mondani, mindent – csak így lehet megoldani őket. Külön öröm, hogy a végén még egy csordaéneklés is belefért a dologba.

1. Modernial 3:44
2. M.A.V. (It's a Fire) 3:27
3. Cold & Deep 2:38
4. Repaint 3:23
5. Grand Club 3:18
6. Hotel Andaz 3:19
7. Maze 4:21
8. Cry 2:31
9. Sunken Eyes 3:14
10. Pioneer's Song 3:22
11. Hard as Gettin' the Gold Out 3:20
12. The All Right Nows 5:54