Szörényi Levente-Bródy János: István, a király - Királydomb 2015 Koncertszínház változat DVD
Termék leírás:
2015. október 5-én jelent meg a Hammer Records gondozásában a Zikkurat Színpadi Ügynökség produkciója, az “István, a király” című rockopera új, koncertszínház változatának filmfelvétele DVD-n.
Szörényi Levente és Bródy János, Kossuth-díjas szerzőpáros örökzöld műve ezúttal Novák Péter (Kimnowak) rendezésében került színpadra, aki korábban már számos alkalommal dolgozott, illetve szerepelt a klasszikus rockopera különböző változataiban.
A felvétel 2015. augusztus 19-én, az 1983-as ősbemutató helyszínén, a városligeti Királydombon készült. Az új, élő, oratórikus, koncertszínház változatban a legendás, eredeti szereplőgárdából öten is szerepeltek. A szerzőkön túl Nagy Feró, Varga Miklós és Deák Bill Gyula, mindannyian az eredeti szerepükben tértek vissza.
Feke Pálra, a Szörényi-tetralógia (Atilla – Isten kardja, István, a király, Veled, Uram!, Árpád népe) veteránjára ezúttal Koppány szerepét osztották. A további főbb szerepekben Keresztes Ildikó (Keresztes Ildikó Band, ex-Rózsaszín Bombázók, ex-Kormorán), Danics Dóra (X-faktor), Radics Gigi (Megasztár), Aradi Imre (A Társulat) és Kocsis Tibor (Megasztár, Csillag születik, X-Faktor) látható-hallható.
Szereplők:
Szörényi Levente - Prológ (Te kit választanál?)
Bródy János - Krónikás
Varga Miklós - István, a király
Feke Pál - Koppány, a lázadó
Deák Bill Gyula - Torda, a táltos
Nagy Feró - Laborc, magyar úr
Keresztes Ildikó - Sarolt, István anyja
Radics Gigi - Réka, Koppány lánya
Danics Dóra - Gizella, István felesége
Aradi Imre - Asztrik, főpap
Kocsis Tibor - Vecelin, német lovag
Kórus:
Bányóczky Nóra
Blaga Krisztina
Bónus Gábor
Czeglédi Ákos
Dybas Vivien
Fecske Dávid
Gór-Nagy Erika
Gulyásik Attila
Győrffy Dorottya
Kabai Alex
Ott József
Puskás Dániel
Schupp Gabriella
Sirkó Anna
Tóth-Ilkó Zsuzsi
Várkonyi Zoltán
Fábián Niki
Virág Péter
Táncosok:
Bordás Attila
Dénes Zsolt
Kovács Márk
Marosvölgyi Csaba
Patócs Donát
Rockzenekar:
Sebestyén Áron - billentyű
Reviczky Balázs - billentyű
Szabó Tamás - dob
Pethő Gábor - basszusgitár
Kékkői Zalán - gitár
Polyák András - gitár
Közreműködik:
az Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Báthori Lóránt
Zenekar igazgató: Ács Péter
Produkciós vezető: Ladányi Edit
Zenei főmunkatárs: Károly Katalin
Hangszerelés: Sebestyén Áron
I. AZ ÖRÖKSÉG
1. Te kit választanál?
2. Töltsd el szívünk fényesség! / Veni lumen cordium!
3. Gyarló az ember
4. Nem vagyunk még hozzád méltók / Nem kell olyan Isten
5. Géza fejedelem temetése / Kyrie eleison
6. Nincs más út, csak az Isten útja
II. ESZTERGOM
7. Adj békét, Uram! / Da pacem Domine!
8. Üdvöz légyen Géza fia / Koppány küldött jó úrnőm
9. Abcug Koppány
10. István fiam!
11. Unom a politikát
12. Fejedelmünk István!
13. Oly távol vagy tőlem (és mégis közel)
III. KOPPÁNY VEZÉR
14. Szállj fel, szabad madár!
15. Te vagy a legszebb álmunk
16. Abcug István
17. Szemtől szembe
18. Áldozatunk fogadjátok
19. Elkésett békevágy
20. Véres kardot hoztam / Vezess minket, István!
IV. ISTVÁN, A KIRÁLY
21. Gyászba öltözött csillagom / Töltsd el szívünk fényesség!
22. Hála néked fejedelem!
23. Halld meg uram a kérésem! / Felnégyelni!
24. Oly távol vagy tőlem
25. Koppány felnégyelése / Gloria, gloria
26. István, a király / Felkelt a napunk
27. Himnusz