Termék leírás:

1988-ban az Iron Maiden előrukkolt 7. stúdióalbumával, a Seventh Son of a Seventh Sonnal, és szokásukhoz híven turnéra indultak. Bizony, nagy buli volt ez a világkörüli turné, hiszen augusztusban a Donington Park Festivalon léptek fel, ahol előzenekarként a Guns`n`Roses zenélt. És hogy ez mennyire jó turné volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint ez a dupla audió CD.

A koncert felépítése egyébként a jól bevált metódust követi: a legújabb lemez dalaival kezdődik, amik közé az első részben csupán néhány régebbi dalt szúrnak be, a második részben pedig, közeledve a végéhez, a már jól bejáratott koncertslágerek kapnak helyet.

És ez itt is tökéletesen működik, a „Moonchild” lassú bevezetője remekül helyettesíti a később megszokott rövid intrót, ám utána pontosan arra a fordulatszámra pörög fel, amire egy koncertindító dalnak kell: vad lüktetés az ikergitároktól (ekkor Janick Gers még nem volt a banda tagja), magas regiszterekben énekelt, elnyújtott refrén, dörgő basszus és pörgő ritmus jellemzi. Aztán felhangzik az azóta is rendszeresen előadott, ám ekkor még friss „The Evil That Men Do” is, ami minden alkalommal képes felpörgetni a hallgatót, az első refrénhez vezető elnyújtott bevezető pedig nagyszerűen kelti a feszültséget. Nem is csoda, hogy Bruce már itt bevonja a közönséget az éneklésbe.

A mérnöki pontossággal összeállított műsor tökéletes időpontban hozza be a kicsit lassabb – ám egyáltalán nem energiahiányos – „Infinite Dreams”-et is. Lenyűgöző, ahogy a visszafogott, irányított energiát élőben is eszményien adják át. De itt a több mint 10 perces „Seventh Son of a Seventh Son” is, a már jól megszokott Maiden-balladák egyike, amiben nemcsak fülbemászó dallamok, gyors ütemű refrének, hanem csodálatosan díszített, fület simogató gitárszólók is helyet kapnak. És persze az sem elhanyagolandó, hogy a refrén alatt a tömeg majdnemhogy túlüvölti a mikrofonba visító Dickinsont.

A koncert vége felé közeledve olyan slágerek következnek, mint az elhagyhatatlan „Iron Maiden”, a „Hallowed Be Thy Name”, a „The Number of the Beast” vagy a „Run to the Hills”.

És ami felteszi a koronát az egészre, az egy korai nagy kedvenc, a „Running Free” elhangzása, amelyet sajnos mára már hanyagolnak a koncertekről. Ezen a koncerten még erőteljesebben, még vadabbul adták elő, mint eddig, az elmaradhatatlan közönségüvöltetésről már nem is szólva.

Bruce Dickinson – ének
Dave Murray – gitár
Adrian Smith – gitár, háttérének
Steve Harris – basszus gitár, háttérének
Nicko McBrain – dobok