Jazz+Az - Egynek jó CD
Termék leírás:
A kilencvenes évek második felének egyedi stílusú magyar popzenei formációja Geszti Péter és Dés László találmánya volt. A Kalózok című film apropóján létrejött együttes – vagy inkább projekt – Geszti színpadi személyisége és jellegzetes szövegei mellett három kiváló énekesnőre, valamint Dés egyszerre popos és jazzes kompozícióira épült.
A Kalózok zenéje mellett a Jazz+Az egy nagylemezt (Egynek jó) és egy, a kor legjobb dj-i által készített remixeket tartalmazó albumot adott ki. 2000 májusában teltházas búcsúkoncertet tartottak a Petőfi Csarnokban, ami később DVD-n is megjelent.
Geszti azóta gyakorlatilag visszavonult a színpadi zenéléstől, manapság inkább reklámügynökségével fogalkozik – bár a Rapülők emlékkoncert azért belefért az életébe. Az énekesnők zenei pályán maradtak: Behumi Dorottya rádiós műsorvezetés mellett a Dórika és a Rombolók élén hódít, Kozma Orsi megfordult a Cotton Club Singersben, Váczi Esztert pedig a Szörp zenekar kíséretében láthatta újra a közönség.
Zeneszerző: Dés László
Dalszövegek: Geszti Péter ( kivéve: 6. Bereményi Géza )
Közreműködnek:
Geszti Péter - rap, ének
Behumi Dorottya - ének, vokál
Kozma Orsolya - ének, vokál
Váczi Eszter - ének, vokál
Dés László - billentyűs hangszerek, tenorszaxofon (szóló: 11.)
Erdélyi Péter - billentyűs hangszerek
Fekete Kovács Kornél - trombita ( szóló: 5, 8, 10.)
Magyar Ferenc - trombita
Csejtei Ákos - tenor/alt szaxofon
Gőz László - harsona ( szóló: 9.)
Kormos János - gitár ( szóló: 4.)
Studniczky László "Zsatyi" - basszusgitár
Gyenge Lajos - dob
Dés András - ütőhangszerek
További közreműködők:
Dorozsmai Péter - dobprogramok
Horváth Kornél - ütőhangszerek ( 6.)
Hárs Viktor - bőgő ( 9.)
Mákszem Levente - vokál
Szolnoki Péter - vokál
Péhly Barnabás - vokál
Hastó Zsolt - vokál
Mikó Róbert - effektek
Vass Gábor - narrátor ( 1, 11.)
Millennium kamarazenekar, vezényel: Reményi József
Dj Pozsi - scratch ( 2, 10.)
1. Kém hatás [Dés/Geszti] - 04:12
2. Helló édes [Dés/Geszti] - 04:35
3. Békaperspektíva [Dés/Geszti] - 05:06
4. Süss fel nap! [Dés/Geszti] - 04:46
5. Egynek jó [Dés/Geszti] - 05:02
6. Tíz kicsi bűnjel [Dés/Geszti] - 04:24
7. És a tizenegyedik [Dés/Geszti] - 00:40
8. Jól kifogtad! [Dés/Geszti] - 03:36
9. Gin, rum, sör, bor [Dés/Geszti] - 02:45
10. Funky doki [Dés/Geszti] - 03:09
11. Tóksó [Dés/Geszti] - 04:05