- Főoldal
- CD (magyar) / K
- Köteles Cindy - Jaj de magos ez a fa CD
Köteles Cindy - Jaj de magos ez a fa CD
Termék leírás:
Zenei tanulmányait kisgyermekként kezdte el, hat éves korától zongorázik, később magántanulóként éneket tanult. A gimnázium befejezése után Budapesten járt főiskolára, az IBS-en szerzett diplomát. A következő néhány év az útkereséséről szólt, a zenei pálya háttérbe szorult - bár jelen volt folyamatosan: Cindy duetteket énekelt édesapjával, Köteles Istvánnal, valamint több Dupla KáVé albumon és country stúdiófelvételeken vokálozott, illetve énekelt kórustagként.
Aztán a zenei pálya újrakezdődött 2013 szeptemberében. Cindy felkérést kapott, hogy lépjen fel édesapjával egy tévéfelvételen, a budapesti SzeptEmber Feszten. Ez a dal a "Kicsit belehalok minden nap" volt, amit duettben adtak elő, és Cindynek akkora élményt jelentett a színpad, hogy úgy érezte, ez az, amit e naptól csinálni szeretne. Stúdióba vonult és felvételeket kezdett készíteni, 2015-től pedig a Dupla KáVé-val együtt jár fellépni, több mint száz előadáson vett már részt. Kialakult egyéni zenei hangzásvilága, slágerzene, ami kicsit disco-s, kicsit retros, remek gitár riffekkel, mai hangszereléssel készül Leander stúdiójában. Repertoárja elsősorban ismert slágerekből építkezik, mint "Elpattant egy húr", "Szomorú szívem", "Te vagy a nappalom".
A saját szerzeményű dalok ezekre épülnek a jövőben. 2016 nyarán leszerződött a Sláger TV-nél, ahol Cindy számára napi szintű és folyamatos médiaszereplést biztosítanak. Jelenleg fellépésekkel, stúdiómunkákkal, tévészereplésekkel, online média felületek kezelésével, ének-, zongora- és gitárgyakorlással, dalszerzéssel, szövegírással valamint videó vágással foglalkozik.
1. Jaj de magos ez a fa
2. Ki nevet a végén?
3. Édösanyám
4. Nebáncsvirág
5. Hullócsillag
6. Szükségem van Rád
7. Béka - Hány békát kell még megcsókolnom?
8. Félnótás
9. Te az enyém, én a Tiéd
10. Volna, volna
11. Uccu neki
12. Paszuly
-
Bruttó: 1.990Ft
-
Bruttó: 1.990Ft
-
Bruttó: 1.990Ft
-
Bruttó: 2.990Ft
Ajánlott kiegészítő termékek
Kategóriák
- CD (magyar)
- CD (külföldi)
- CD (komolyzene)
- CD (operett)
- DVD (magyar)
- DVD (külföldi)
- DVD (komolyzene)
- DD (DualDisc)
- BD (Blu-ray Disc)
- 3DBD (3D Blu-ray Disc)
- SACD (Super Audio CD)
- SVCD (Super Video CD)
- LP (Vinyl nagylemez)
- MC (magnókazetta)
- SP (bakelit kislemez)
- VHS (videókazetta)
- Kotta
- Könyv
- Újság
- Ruházat
- Kiegészítők
- P. MOBIL
Információk
Termék toplista
Tovább