Termék leírás:

Tolnay Klári kétszeres Kossuth-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A centenárium évében megjelent kötet egyszerre emlék- és portrékönyv száz fotóval.

Mi marad egy színészből az utókornak? A költő tolla, a szobrász ujja és a festő ecsetvonása nyomán születő művek a halhatatlanság ígéretét hordozzák magukban, míg a színészet illékony dolog. Egy színpadi alkotás örökkévalóságáról beszélni annyi, mint üvegcsébe zárni a pillanatot, egy emberi gesztust, egy szemvillanást, egy mosolyt. Konzerválni a pillanat illanó varázsát.

Tolnay Klári úgy vélte, hogy a színészt színpadi alkotása mulandóságáért az emberábrázolás kiváltsága kárpótolja. No meg az a közönséggel megteremtett személyes interakció, mely a színházat minden este különleges és egyedi élménnyé varázsolja színész és néző számára egyaránt.

Amikor Tolnay Klári jelenségéről beszélünk, az egyéniség, az intellektus és a törékeny, apró testbe zárt sugárzás hármasáról szólunk. Olyan kisugárzásról, mely nagymamák és unokák, férfiak és kamasz fiúk kedvencévé tette és teszi ma is azt a színésznőt, aki a háború előtti sztárkorszakot követően is sztár maradt, végig hatvannégy éves pályafutása folyamán. Sztár a szó legnemesebb értelmében: valódi emberábrázoló művész csipetnyi huncutsággal, vagánysággal meghintett ösztönös eleganciával, tekintetén átsugárzó értelemmel és varázslatos mosollyal.

Góg Laurának, a Tolnay Klári Emlékév kuratóriumi elnökének és főszervezőjének könyvében is nagyon sokféle Tolnay Klári-arccal találkozhatunk. A pompás könyv a szerzőnő lírai esszéi mellett számos megfontolandó, elgondolkodtató idézetet tartalmaz a színésznő írásaiból, interjúiból – no meg száztíz gyönyörű képet a legkülönbözőbb életkorokban és szerepekben megörökítve Tolnay Klárit.

Az alakítás örökre elveszett, de ahelyett, hogy a kor színházi kritikusait olvassuk lelkendezni, vagy megróni, megtehetjük azt is, hogy megnézünk egy képet, és aztán elolvassuk az adott darab megfelelő részletét. Vajon megelevenítheti a fantázia a játékot, a színészt? Egy kis részét biztosan.

A 181. oldalon például látható egy kép a híres, 1964-es Hamletből. A bal szélen Bessenyei Ferenc Claudiusa, egyszerre vonakodó, gyáva és gyűlölködő arccal, trónjáról felpattanva áll, középen, nyugodtan a trónján ülve, férjét óvón megtámasztva, mégis karjába is kapaszkodva Tolnay Klári Gertrudisa. Szomorkásan, szigorúan helytelenítő, mégis, valahogy kiábrándult arccal figyeli fiát, Gábor Miklós szőke Hamletjét, aki tágra nyílt szemekkel nézi a királyt és csakis a királyt, kezében fáklyát tartva lesi az egérfogó-jelenet hatását: anyjára nem is figyel. Tolnay Klári Gertrudisa talán csak azon töpreng, lám, a fia tényleg megőrült. De az is lehet, hogy kezd kételkedni a férjében. Gyanakszik: de nem akar engedni a gyanúnak... Remek kép, és mintha egy egészen kicsit ma is átadna egy örökre elmúlt előadásból.

Vagy egy másik fotó: a 141. oldalon Tolnay a földbeásott ötvenéves nő, Winnie szerepét játssza Samuel Beckett Ó azok a szép napok! című művében. A kétszereplős darab női karaktereként pontosan úgy néz ki, ahogy kell: földbe ásva, csinos ruhában, gyöngysorral a nyakában, kezében napernyő, előtte szemüveg, rúzs, pisztoly… És mégis, valahogy más: ezt a darabot már játsszák, most, épp a szemünk előtt. Nemcsak a leírt színpadi utasítás teljesül, valahol ott van a képen Tolnay Klári is, ahogyan Winnie-t játszotta...

Góg Laura könyve, amelynek lapozgatása közben méltón emlékezhetünk egy valóban nagy színésznőre, aki művészsége mellett ember is volt: mégpedig kedves és jó. (Baranyi Katalin)