Termék leírás:

Hérics Nándor (Kisbér, 1956–) grafikusművész.

A tatai képzőművészeti körben Kerti Károlynál kezdett rajzot tanulni. Kirakatrendező iskolát végzett és alkalmazott grafikát tanult.

Kisbér után néhány évig Dorogon lakott, az 1970-es évek második felétől Budapesten él. 1979-től a Hungexpo tervezőgrafikusaként dolgozott. Később szabadúszó grafikusként tevékenykedett.

Tagja lett a Fiatal képzőművészek Stúdiójának, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának, majd a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Képzőművészek Szövetségének. 1990-től saját tervezőgrafikai stúdióját vezeti.

Alkalmazott grafikai tevékenységében a plakát és arculat tervezéstől az utcai reklámokig minden megtalálható.

Díszlet és látványterveket készített színházak TV csatornák számára. Rendszeres szereplő hazai és nemzetközi plakátkiállításokon.

Táblaképeinek fő témája a portré ábrázolás, és az ipari tájak bemutatása. Graffitiket és street-art munkákat készít.

A rockzene Magyarországon az ellenállás kifejezése volt. Kóbor János, az Omega együttes énekese mondta egyszer, hogy a rockzenében az 56-os forradalom elfojtása elleni lázadás élt tovább a fiatalokban. Ennek a könnyűnek nevezett zenei műfajnak a legjobb képviselőivel, barátaimmal beszélgetve rajzolgattam meg az első portrékat, aztán elkészültek az első festett arcképek is, és egyszer csak azt vettem észre, hogy már készen áll egy sorozat, egy magyar zenész-portrégaléria.

Ez a többszáz képből álló műegyüttes nem egységes szemléletű, mert a mű előadásmódját, stílusfelfogását mindig meghatározta az adott zenésszel való beszélgetés menete, illetve a hangulatom.

2006-ban kiadtunk egy könyvet is e munkák gyűjteményéről, mintegy háromszáz zenész-portré szerepelt benne. Ebben a
könyvben olvashatók azok a beszélgetések is, amelyek a portréfestés közben zajlottak le.

Nagyon érdekes, hogy bár zenészportrékról van szó, egyetlen kompozíción sincs egyetlen utalás sem arra – se egy hangszer, se egy zenei, vagy koncert-motívum nincs –, hogy a megidézettek zenészek. Minden művön csak az arc jelenik meg és csak az egyéniség, a személyiség szólal meg.

Igen, mert sokkal fontosabb volt számomra az ember, az egyéniség, a személyiség mint az attribútum. és az elsőrendű szempont az volt, hogy a barátaimat jelenítsem meg, és semmiképpen sem a sztárokat.