Termék leírás:

Jézus és a rock and roll – Tanúságtétel és freestyle nekifutás. A cím meghökkent, az alcím eligazít: Horváth Gergely író, rádiós műsorvezető kötete valóban azt adja, mi lényege, noha ezt az egyébként rendkívül erős nyitófejezet olvasásakor még alig hisszük. Kezdésként Nicolas Cage köszön be, majd a szerző édesapja, aztán néhány kultfilm és világsláger, s csakhamar sor kerül az első dalszövegelemzésre is.

Hívő emberként mit gondoljunk a Rolling Stones Simpathy for the Devil című számáról? Az AC/DC Highway to Hell-jéről? David Bowie egykori androgün imázsáról vagy John Lennon vallásprovokáló megszólalásairól? Horváth Gergely nem próbál meggyőzni minket saját igazáról, inkább megjegyzi, hogy a rock and rollt annak gyökereitől kezdve mélyen áthatotta a vallás (ez kevéssé közismert, ám fontos szempont), és számot vet annak világalakító forradalmiságával és szomorú elüzletiesedésével is.

Miközben élesen elhatárolódik a hitromboló tartalmaktól, leszögezi, keresztényként nem szabad párhuzamos kultúrát építenünk – megkésett tanítványokként ebben a világban élünk, akkor is, ha embertársaink látóhatáránál magasabb horizontra tekintünk. A szerző kacskaringós érveléseit eleinte szokni kell, ám az egyéni stílus alapos végiggondolást, kiérlelt gondolatmeneteket rejt.

A Jézus és a rock and roll mindezek ellenére nem kimért társadalomtörténeti tanulmány, esztétikai traktátus vagy korstíluselemzés: egy hús-vér ember élete a tét. Írónk pedig figyelemre méltó bátorsággal viszi vásárra a bőrét, s miközben az olvasó ítéletére bízza magát, sűrűn szőtt, verbális sziporkákkal teli szövegben tekinti át a keresztény hit és a popkultúra viszonyát. A szociológiai és eszmetörténeti vonatkozás tehát mégiscsak beszüremkedik a sorok közé, s bár a virtuóz fejtegetések egy részével bőven tudnánk vitatkozni, őszinteségüket hitelesíti a szerző személyes hangütése.

Igazán ízes poprocktörténeti csemegékkel is találkozunk a könyvben, mint például a Million Dollar Quartett (Elvis, Cash, Perkins, Jerry-Lee Lewis) jammeléséről vagy Janis Joplin nevetéséről szóló anekdota. A legnagyobbat azonban akkor tágul a befogadó szíve s pupillája, amikor a spirituálisnak tűnő popkult szépséggel az igazság tükrét állítja szembe a szerző, előbbi érdemeit és utóbbi kizárólagosságát egyaránt elismerve.

Ilyesmit érezni John Lennon God című dalszövegének értelmezésekor, az Apple „Think different!” szlogenjének és a „Térjetek meg!” imperatívusznak, vagy Laár András Facebook-posztjának és Pál apostol athéniakhoz intézett szavainak összevetésekor. Talán az ilyen alázatból elkövetett összevetések hiánya miatt fordulhat elő, hogy az önpusztító életvitel modern prototípusai egyben az istenkeresés rockikonjai: azok, akik „a templomból tolták ki az orgonát”, nem ismerték fel (vagy nem fogadták el) az isteni szeretet „koncepcióját az emberi élet értelmére, hogy kimentsen halálos fájdalmainkból”. Mert „a rock and roll a hallva született feltámadás” ugyan, de nem képes a megváltásra.