Termék leírás:

Novelláskötettel jelentkezett Kovács Ákos. A népszerű énekes, dalszerző Ezt nem lehet megúszni című kötete az elmúlt két évtized terméséből tizenhét írást tartalmaz.

“Előbb érdekelt az irodalom, mint a zene. Mindig a dalforma foglalkoztatott, katarzist mindig a leírt vagy a színházban kimondott szó hozott számomra. Nem is tartom magam zenésznek, igaz, folyamatosan zenészekkel dolgozom együtt” – mondta az 53 éves Kovács Ákos.

Az írások nagyon mélyre mennek, őszinték, beavatnak a szerző érzéseibe, abba, miként látja ő a világot és saját magát. A novellákban benne vannak Krúdy utazásai, Tolsztoj, Hrabal hatása, az írásokban szó esik apákról, útkereső férfiról, nőkről, párkapcsolatról, veszteségről, történelemről, de benne van a 21. század is. “Ákos rajongással fordul az elemek, az ég, a víz, a szeretet felé”.

Kovács Ákos kiemelte: szerinte mindent úgy tanulunk meg, hogy próbálunk valakinek a nyomdokaiba lépni. “Ezek jelei tetten érhetők a novelláimban. Updike párkapcsolati konfliktusai biztosan benne vannak, akárcsak Márquez mágikus realizmusa. Sokszor akkor írok, amikor elutazok valahová”.

A szerző elmesélte, hogy A taxis című novellából kisjátékfilmet készít. Megjegyezte, hogy ez a novella egy másikat is generált, a Magunk maradtunk címűt, amelyben szülei, nagyszülei levelezéseit is felhasználta. “Az írás olyan gyötrő szenvedély, hogy közben új tüzek lobbannak, új irányokat kap az ember. Átalakulhat a nyelvezet, a hang, helyet cserélhetnek szereplők, egy ponton a figurák önálló életre kelnek” – fűzte hozzá Kovács Ákos.

„Közel vagyunk egymáshoz, és közel vagyunk magunkhoz, ha elolvassuk Kovács Ákos novelláskötetét.

A történetekkel új és új világokba utazhatunk, hátrahagyva mindent: ott vagyunk az író mellett a tengerparton, sétálunk az ihletet keresve, ott vagyunk a szűk nappaliban a televíziót nézve, az idős apa fotelje mögött, a klórszagú uszodában a kamasz fiúk közt, ott vagyunk az időskori élményeknél, a gondoskodásnál, és ott vagyunk a haldokló anyánál.

Kapunk felemelő és mélybe rántó pillanatokat, akár a valós életben. De mégis leginkább önmagunkkal találkozunk a novellák olvasásakor: a történetek finoman vezetnek minket saját kérdéseink felé: kik vagyunk, honnan jövünk, látjuk-e az életünk apró és fontos mozzanatait, vagy sem. Meghalljuk a szüleinket? Osztozunk a sorson, tudunk adni, tudunk kapni? Azt cipeljük legtovább, amitől szabadulni szeretnénk? Figyelünk-e. Szeretünk-e. Engedünk-e. Felnőttünk-e.

Csupa olyan kérdést vet fel a könyv, amit nem lehet megúszni. Mindezt érzékenységgel, mindent átható figyelemmel. Kapunk, és van veszteségünk is. És mi marad a végén? Egy kulcs az életünkhöz, egy dilemma, egy Tolsztoj-kötet, egy vallomás, egy mindent megváltoztató élő közvetítés, vagy a pont, amikor megtanulunk gondoskodni. Szerelmek, anyák, apák és fiúk, és a történelem. Az életünk – közelről.” – Juhász Anna irodalmár

Részlet a könyvből:
„Megadóan tűrte, hogy a nap égesse a testét, annyit mosolygott és csókolt, hogy belefáradtak az arcizmai, mert egyetlen percre sem felejtette el, hogy néhány év vagy évtized múlva ő lesz a következő, akinek mennie kell, bár most még ő áll a kormánykeréknél, a fény vakít és ölel, és a minden irányból rátörő szépség szinte befogadhatatlan.

Egyszerre nyugtalanító és biztonságot adó gondolat volt ez, mint amikor az apjával birkózott gyerekkorában, és oroszlánkölyökként kipróbálhatta az erejét. Tudta, hogy nem győzhet, végül az a két erős kar mégis őt emelte a magasba. Szembesülni az érthetetlen, meg nem szolgált kegyelemmel: ezt nem lehet megúszni senkinek, aki él.”