Révész Sándor exkluzív írása a Nyugati tér blognak

1986-ban merült fel először, hogy könyv készüljön az életemről, de akkor, harminchárom évesen nagyon korainak éreztem még ezt. Később is időről időre kapacitáltak. Most – nemcsak azért, mert tavaly hetvenéves lettem, de azért is, mert a velem megtörtént dolgok szerintem megfelelő mértékben ülepedtek, és jelen állapotom elég időt hagy erre – úgy döntöttem, amíg el tudom mondani, addig el is mondom, hogyan is éltem én, hogyan is éltünk mi.

A könyv egyes szám első személyben íródott, amiben emlékező gondolataimat és a velem történteket mesélem el. A lejegyzéséhez szükségem volt segítőtársakra, akiket Derksen Gyöngyi és Bálint Csaba személyében találtam meg. Egy szösszenetnyi filmforgatás alkalmával, 2021. október 26-án, a Megyeri úti temetőben, Radics Béla sírjánál nyújtottunk először kezet egymásnak Bálint Csabával.

Megtudtam, hogy Csaba a Rockmúzeum elnöke, szakmai ismeretei pedig maradéktalanul meggyőztek arról, hogy méltán tölti be ezt a posztot, ugyanis zenészszakmánk mindentudója. 2022 decemberében négy, általa írt könyvet kaptam tőle ajándékba, ami felkészültségéről kínált újabb hiteles bizonyítékot. 2023 januárjában nagy érdeklődéssel olvastam a tőle megjelent Radics Béla a rockkorszakban című könyvet. Ekkor fogant meg bennem a gondolat: együttműködésre kérem fel őt, hogy zeneszakmai vonatkozásaiban az ő kérdései és időrendi vonalvezetése mentén mesélhessek a pályámról.

Csaba hajszálpontosan érkezett minden kreatív munkára kijelölt összejövetelünkre, ami alkalmanként három-négy órás együttlétet jelentett. Mindeközben a munkán túl rengeteg derűs percet éltünk meg, és mondhatom, hogy barátokká lettünk.

Gyöngyivel könnyebb dolgom volt, miután vele több mint húszéves barátság fűz össze minket, s aki egyébként manapság a mindennapokban is gondviselő szeretettel és továbbra is hűséges barátsággal viseltetik irántam. Több mint három éve lakunk egy fedél alatt, és konferenciának becézzük azokat a ráérő óráinkat, amikor vég nélkül mesélünk egymásnak.

A sztrók miatti kórházi tartózkodásom alatt sok történetemet leírta, egyrészt, hogy azok ne vesszenek el, másrészt, hogy a hetvenedik születésnapomon „házi kiadású” formátumban meglepjen velük. Gyöngyivel – aki polgári foglalkozását tekintve egy angol–holland tulajdonú elektronikai cég igazgatója immáron huszonöt éve – nagyon sokat utaztunk a könyv megírásának egy éve alatt: Spanyolországban, Németországban, Szlovéniában, Hollandiában és Ausztriában is rögzítettünk fejezeteket. Életem családi és magánjellegű történései az ő keze nyomán kerültek lejegyzésre és lettek a könyv mondhatni magánéleti feltárulkozásai.

Mindkettőjükkel nagyon feszes időrendben dolgoztunk majd egy éven át, ami esetükben nemcsak a lejegyzést jelentette, hiszen ők a képek felkutatásában, válogatásában, a fejezetek szerkesztésében, szükség esetén korrekciós vonatkozásaiban is nagyon sokat hozzátettek a négyszáznegyvennégy oldalhoz.

Örömmel tölti el a szívemet, hogy életrajzi könyvemben emléket állíthattam szeretett őseimnek, szépemlékű szerelmeimnek, hűséges barátaimnak, zenésztársaimnak, s nemkülönben azoknak a varázslatos időknek, amiket volt szerencsém megélni velük. A személyek és események árnyalt, mélyreható felidézése olykor ugyan sok fájó sebet is felszakított bennem, de sok-sok derűs, rácsodálkozó pillanattal is megajándékozott.

Ezúton is hálás szívvel köszönöm a Helikon Kiadó zenebarát munkatársainak szívből jövő, maximálisan profi munkáját, és különösen azokat a perceket, amikor zeneszeretetükről és koncertlátogatásaik emlékeiről meséltek. A fentiek tudatában egyre biztosabb voltam és vagyok abban, hogy életrajzi könyvem gondozása a legeslegjobb kezekbe került.

Barátsággal és szeretettel:
Révész Sándor