Termék leírás:

A népszerű színész még büntetése előtt beszélgetett a könyv szerzőjével, azaz mesélte el szinte teljes eddigi életét. Az olvasó egy interjúkötet olvashat és nem regényt. Joggal felmerül bennünk a miért. Mert abban bízott, az emberek így jobban megértik, árnyaltabb képet kapnak róla. S hogy ezáltal ő maga is jobban szembesülhet saját magával. Ez a könyv Stohl András vallomása - Őszintén.

Az interjúban a kérdező fél Szalai Vivien, aki szinte mindenre rákérdezett a színésszel kapcsolatosan. 288 oldalon talán mi, olvasók is rájövünk a sok „miért” okaira. András kérte, hogy a könyv csak börtönbe vonulása után jelenjen meg. Ítélkezzünk vagy ne, utólag már mindegy, inkább az okok fontosak és talán is meg is tudhatjuk, ha utána olvasunk.

Szalai Vivien újságíró a Hamis gyönyör és a Drága kéj című könyvekkel szerzett magának hírnevet. Egy bizonyos olvasóréteg számára jól megfogalmazva, jól szerkesztve írta meg különös foglalkozású riportalanyaitól szerzett ismereteit. Most az előző kötetektől eltérően sokkal könnyebb helyzetben volt, s erről már a könyv elején tájékoztatja az olvasót: „András laza eleganciával elfeküdt a kanapén, a diktafont a mellkasára helyezte, és szemét behunyva mesélt.” Stohl András tényleg mesél és mesél… Vannak olyan részek, ahol több tíz oldalon keresztül egyetlen kérdést sem tesz fel a riporternő. Az élő szöveg sincs megszerkesztve. Elhangzanak ismétlések és olyan mondatok, melyeket le se kellett volna írni.

Stohl a beszélgetéssorozat elején hosszan ecseteli, miért is akarja ezt a könyvet. A történet a másodfokú ítélet után, a börtönbe kerülése előtt pár nappal fejeződik be. Néha az az olvasó érzése, hogy a színész már nem, vagy csak igen felületesen olvasta a kéziratot. A színházi szakmáról nagyon jókat, érdekeseket mond. Színésztársairól dicsérő szavakkal nyilatkozik. Nem úgy a televíziózásról és a képernyőn megjelenőkről. Néhány tévés kollegájával szemben könyörtelen. Nem elég, hogy egy-egy számára kínos esetet elmesél, de még minősíti is a benne szereplők cselekedeteit, pedig elegendő lenne, ha azt már az olvasóra bízná, hiszen gyakorta a nézők is szenvedő alanyok.

Viszont remek, ahogy bemutatja a színházi alkotófolyamatot az olvasópróbától a főpróbáig. Döbbenetes, hogy a legnehezebb szereppel is meg tud birkózni, miközben saját életvitelében képtelen a kompromisszumokra. Sokrétegű a könyv, rengeteg problémát körbejár. Nagyon jó például, amit Stohl nagyobbik lánya mond az apjáról. Ugyanakkor kár, hogy a volt feleséget – akit Stohl mindvégig istenít – nem tudták szóra bírni.

A könyv legnagyobb erénye, hogy Stohl András tényleg őszinte. Sőt túlságosan is. Sokszor nem is kellene mindent elmondania magáról. Többek között ezt mondja: „Egy nagyon érzékeny, sérülékeny, mondhatni megrögzött gyerek vagyok, aminek persze sok hátulütője is van. Például a felelősségvállalás terén… A pillanatnak élek, nem tudok tervezni, nem tudok karriert építeni, nem tudok érdekből kapcsolatot kiépíteni. Képtelen vagyok érdekek mentén élni az életemet.”

Stohl őszintén, drámai hangon számol be baleseteiről, házassága felbomlásáról, a másodfokú tárgyalást vezető bírónő intelmeiről (amelyeket teljes mértékben elfogadott). A könyv befejező mondatai viszont több mint elgondolkoztatóak. Azt kérdezi Stohl Andrástól Szalai Vivien:
„– Miért, mi lesz tíz év múlva?
– Hatalmas sztár leszek. A színpadon és a tévében is. Talán lesz még egy gyermekem. Minden az enyém lesz újra.
– Balhék lesznek?
–Naná, hogy lesznek. Úgyse változom meg.”