Termék leírás:

Takit mindenki ismeri a szakmában. Zenekarait, díjait, pályafutását ezért nem is taglalnám külön. A látszólagos kívülállók, vagyis a közönség érdeklődőbb rétege számára, pedig munkásságának minden fontosabb állomása megismerhető a könyvből. A Déjá VU Méter nem önéletrajz, de a zenei pályán futó életúton, a show business alulnézetből bemutatott mindennapjain keresztül bepillanthatunk az életébe, személyiségébe, motivációiba, életfelfogásába, erkölcsi nézeteibe is.

Taki egy közmegbecsülésnek örvendő háttérember. Egyike az olyan nagy tudású, precízen dolgozó technikusoknak, akik nélkül nem valósulhatnának meg a sokak örömére szolgáló koncertek, zenés előadások. Nem csak azért, mert a bulikhoz értelemszerűen szükségeltetnek szakemberek. Hanem azért is, és főleg azért, mert ebben a hazai dzsumbujban, ebben a végtelenül kicsinyes és rövidlátó elvtelen spórolgatásban, ebben a felelőtlen ígérgetésben, ebben az igénytelen balkáni dzsungában, a lelkiismeretes technikusoknak ugyanúgy bélsárból kell estéről-estére várat építeniük, menteniük az előadásokat a menthetetlentől, mint ahogy a koncerteket kiszolgáló egyéb stábtagoknak is, a saját területükön.

Bár az "önzés", vagy "önző" szó egyszer sem szerepel a műben, a könyvben szereplő szomorú-vidám történetek tanulsága mégis úgy összegezhető, hogy milyen szemét dolog is az önzés. A holnappal nem gondoló, rövidlátó hazai vezetők, klubtulajdonosok, fesztiválszervezők és politikai döntéshozók rendszeresen olyan helyzeteket teremtenek, amelyek hatásai az adott koncert élvezhetetlenségétől kezdve egészen a konkrét életveszélyig terjednek. Létfontosságú berendezéseken spórolnak, a megfelelő létszámú személyzeten spórolnak, összeszokott és működő munkaközösségeket vernek szét, lehetetlen beosztásokat adnak ki ukázba. Aztán "természetesen" a következményekkel az előadóművészeknek és a technikai személyzetnek kell szembesülnie. Ha elmarad az előadás, az is gáz, de ha méltatlan, vagy életveszélyes körülmények között valósul meg, az is gáz. Az ostor a dolgozókon csattan, a felelősséget és a lehetséges balhékat rájuk taksálják, rájuk taksálnák a páholyokban pöffeszkedő akarnokok, víz- és fafejek.

Jó, hogy végre egy technikus is megírta a maga szemszögéből azt, amit mindannyian látunk. Mert ez így, ebben a formában biztosan nem mehet a végtelenségig. Akármekkora szakmai zsenik maradtak is itthon a széllel szemben küzdeni, akármekkora lelkiismeret és elhivatottság is dolgozik egy-egy a zenével foglalkozó jóérzésű és jóakaratú szakemberben, erre nem lehet örökké építeni. Hiába szeretnék sokan, de rajtuk, rajtunk sem lehet örökké élősködni. Ezért a zenei életből pénzt kipumpáló személyek vagy ráveszik magukat, hogy néha a saját farkukkal is csapkodják a csalánt, hogy néha valamennyit visszaforgassanak a rendszerbe, hogy néha megetessék és pihentessék a folyamatosan nyírt és agyonhajszolt csendes birkákat, vagy bedől minden. Ami senkinek sem jó. Többek között azért sem, mert akkor a felelősök pénzcsapjai is elapadnak.

A kedvenc történetem a könyvből olyan, mint cseppben a tenger. Minden benne van, amit ebben az észak-balkáni, poszt-kommunista, kisstílű világunkban, ebben a kusturicai abszurd valóságunkban napról-napra el kell szenvednünk. Történt pedig, hogy Takiék egyszer a Gundelben teljesítettek szolgálatot. Nem a helyszín a lényeg, hiszen szinte bármilyen névvel felcserélhető, mert a történet sajnos bárhol máshol is megeshetett volna. Ahogy naponta meg is esik az ilyesmi. Szóval Takiék a hosszú és kimerítő műszakban megéheztek, szóltak az akkor szolgálatban lévő főpincérnek, hogy éhesek, vennének valami harapnivalót. Már az is furcsa, hogy a megrendelők nem biztosítottak alapból valamilyen ellátást a stábnak, de ezt könnyedén tudta súlyosbítani a rövidlátó butasággal társult gőg. A fölényes és pimasz válasz lényege ugyanis valami olyasmi volt, hogy a technikusok nem arra szerződtek, hogy egyenek. Persze a kurucos rocker-mentalitás hamar pontot tett az ügy végére, mert húsz perc múlva ott állt a motoros pizzafutár az étterem bejáratában...

Addig még nem volt olyan a történelemben, az 1894-es megnyitás óta, hogy valaki pizzát rendeljen a Gundelbe. Kiprovokálták, megkapták. Csak remélni merem, hogy tanultak belőle. Eddig még nem dolgoztam a Gundelben. Így azt sem tudhatom, hogy felkért és megbízott stábtagként, melósként kiszolgálnának-e a pénzemért. De az tudom, hogy mi magunk is számtalan hasonló esetet oldottunk meg, hasonlóan karakán módon, gyorsan és hatékonyan. Ezért Taki könyve valóban déjá vu, melyet a közönség ugyanúgy a magáénak érezhet, mint egy technikus, zenész, sajtós, producer, promóter, műsorvezető, vagy menedzser.
Jozé - zenei újságíró, rock producer és szervező
 
Rozsonits Tamás előszava a könyvből:
Találós kérdés: „Már nem közönség, még nem zenész. Ki az? A dobos!” – állítja ez a zenészkörökben népszerű vicc, de én ezt most kiterjesztem a technikusokra is. Humorban nem ismerünk tréfát, általában azokat szoktuk ugratni, akiket szeretünk. Ilyen közkedvelt személyiség e könyv szerzője is. Takács László, vagy ahogy a szakmában mindenki ismeri, Taki, a következő oldalakon olyan világba vezeti be az olvasót, ahova csak keveseknek van stage passa. Méghozzá a saját életén keresztül, ami azért kivételesen izgalmas, mert ő híres az őszinteségéről, szókimondásáról és mentes mindenféle pózolástól, smúzolástól, púderezéstől. Amit mond, arra oda kell figyelni. Mert az úgy van. Pont.

Hiánypótló kötetet tart a kezében az olvasó, hiszen a technikusok zárt világába csak nagyon kevés olvasmány enged bepillantást. A Déjá VU Méter azért emelkedik ki ezek közül, mert nem a jópofa sztorikra szorítkozik (bár van a könyvben ebből is bőven), hanem a hivatásáért rajongó, folyamatosan fejlődő és a kollégáival a legmesszebbmenőkig törődő szakember először hoz napvilágra és keres nyilvánosan megoldást olyan problémákra, amelyek globálisan érintik a szakterületét és az abban dolgozók közösségét.

Taki könyve vonalból jön és nem használ effekteket, tisztán szól és baromi hangos. Helyén van a jobb és a bal. Az egykori vájártanuló szénalapú világa a hasadóanyagokon át jut el a Szilícium-völgybe. A könyvben számtalan berendezésről oszt meg a szerző olyan titkokat, amiket az Ő előadásában mi is megértünk.

A technikusokat érdemtelenül nevezik háttérembereknek, Taki is leggyakrabban a fronton teljesít szolgálatot. Mert főként frontkeverő a koncerteken. A zenészek és a közönség kereszttűzében végzi munkáját és olyan nem várt stresszhelyzeteken lesz úrrá szempillantás alatt, amiket sem az előadók, sem a zsűri nem is észlel. Teszi ezt szemrebbenés nélkül, a közös produkció és a zavartalan koncertélmény érdekében.

Ajánlom ezt a könyvet minden zeneszerető koncertlátogatónak, zenészeknek, technikusoknak és bárkinek, aki időt szán arra, hogy elolvassa. Szakmabelieknek kötelező irodalom, a szakmát most tanulók számára tankönyv, a hétköznapi olvasóközönségnek pedig egy lebilincselően izgalmas, sajátos stílusban megírt szórakoztató, egyben elgondolkodtató olvasmány. Szeretném, hogy aki ezt a kötetet elolvassa, ha ezután koncerten jár, kifele menet vessen egy hálás és elismerő pillantást a technikát kezelő szakemberekre is, mintegy köszönetképpen. Mert megérdemlik. Többre nem is számítanak.
Rozsonits Tamás rockzenei szakíró, a Moby Dick egykori dobosa

Tartalom:
Előszó
Bevezető
Hang előtt
Sound Profil
Család
Millenáris
Rock On
HBB
Rockinform riport
Blues turné
Adok-kapok
Decibel
Pénz
Főkolompolás
Művészkéim
Record
Zenélni díj
MPRT
Kapcsolatok

További hírek és egyebek a könyvről