Termék leírás:

Bérczes László Törőcsik Marit szólaltatta meg kötetében. Számtalan izgalmas történettel találkozunk, ezek részben személyes, családi epizódok, részben közelmúltunk és jelenünk hírességeiről szólnak, legyenek azok közéleti szereplők, politikusok, orvosok és tudósok, de természetesen mindenekelőtt művészek, rendezők és színésztársak.

Vastag, aranyszín kötet, Törőcsik Mari nevével a gerincén. Sűrű szövésű szöveg – olykor vidám – kerti beszélgetésnek álcázva. Ez a kettősség jellemzi végig azt a könyvet, amit Bérczes László és Törőcsik Mari állított össze kétnyári beszélgetéseikből. Műfaja beszélgetőkönyv, ami lényegesen, minőségében több mint egy gigantikus interjú. Nem csupán egymással, hanem – talán sokkal inkább – a leendő olvasókkal akarnak beszélgetni.

A téma látszólag Törőcsik Mari élete, sőt Bérczes László többször kéri beszélgetőpartnerét, ne ugorjon előre, tartsák az életrajzi kronológiát. Ám Törőcsik Mari életrajza még is inkább a könyv kiindulópontja, hiszen a színésznő kozmosszá kiteljesedett élete számtalan lehetőséget kínál arra, hogy szellemi csillagtúrákat téve általa jobban megismerhessük a színház világát és saját világunkat.

Olyan helyszínek elevenednek meg, mint a heves megyei Pély világa, ahol a színésznő gyermekkorát töltötte, vagy a metróépítésre hivatkozva felrobbantott Blaha Lujza téri Nemzeti Színház. Majd egyszerre egy Cannes hotelszobában találjuk magunkat. S időről időre visszatérünk Velembe az interjú jelen pillanatához. S közben gyors és lassú képsorokban peregnek le előttünk emberi sorsok, színészeké, mint Bara Margit, Kálmán György, Latinovits Zoltán. Rendezőké: Maár Gyula, Zsámbéki Gábor és Székely Gábor vagy Major Tamás.  S mindezt a nosztalgia kellemetlenné váló negédessége nélkül.

Olvasva úgy érezzük, képtelenség állóképeket készíteni erről a mozgalmas univerzumról a teljesség igényével, ahogy azt egy kritika megkívánná. Noha a szöveget gondosan válogatott és elhelyezett fényképanyag egészíti ki. Kovács nagypapa mozija, klasszikus portré Gobbi Hildáról a Spiró drámából, Korniss Péter felvétele Töröcsik Marival és Udvaros Dorottyával az 1994-es Dosztojevszkij darab előadásáról. Csak néhány pillanatkép, hogy valahogy érzékeltetni lehessen a kötet gazdagságát. Ami Törőcsik Mari személyiségének köszönhetően egyszerre szerteágazó és összetartó.

A húsz, címmel ellátott fejezet végigkalauzol a Heves megyei Pélytől, a zárdán, Cannes-on, Kubán át egészen az őrségi kertig. Miközben sorra jelenik meg előttünk Törőcsik Mari a legfontosabb szerepeiben. S körötte az állandósult változásban lévő színház szinte a vihar szelében álló Rendezőkkel. Törőcsik Mari afféle varázslóinasként szinte egy színházi mitológiát teremtett magának, melynek sarokpontjában a Rendező áll: Major Tamás vagy éppen Anatolij Vasziljev.

A könyv legnagyobb erénye, hogy képes a könnyedség látszatát kelteni, miközben egyre jobban elmélyed hol az emberi sorsokba, hol a színjátszás problémáiba, amik természetesen több felületen érintkeznek lényegbevágó sorskérdésekkel és a hétköznapokkal.

Beszélgetés Kovács nagyapa mozijáról és a Nagykert rózsafáiról, a pélyi templom oltáráról és a velemi diófáról, a cannes-i életműdíjról és a szomszéd Margitkáról, az angolkisasszonyokról és a főiskolai felvételiről, mesterekről és pályatársakról. Majorelvtárs és Zsótér Sándor, Grigorij Konszkij és Anatolij Vasziljev, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila itt ugyanolyan súllyal esik latba.

Beszélgetés Törőcsik Mari szüleiről, testvéreiről, gyermekeiről, szerelmeiről, férjeiről és az örök társról, Maár Gyuláról, akivel egyszer majd a Fekete-tengerben fognak találkozni

Beszélgetnek, sört pattintanak, és örülnek, hogy süt a nap. Törőcsik Mari fesztelenül mesél, és mindketten tudják, mi is tudjuk, hogy az emlékezet néha botlik, szalajt. Nem is az itt a lényeg, hogy napra pontosan mi történt ennek a rendkívüli művésznek az életében, hanem ahogy Bérczes László mondja - azt keressük, ki az az ember, akit Törőcsik Marinak hívnak. Hogyan él, hogyan közlekedik az emberek között, hogyan gondolkodik. Hogyan tekint a világra. Sőt, bármilyen önző szándék, arra hívom az olvasót, hogy Mari tekintetével nézzen a világra, amikor ezzel a könyvvel találkozik. Azért akarom ezt, mert szerintem jó dolog így nézni a világra.