Queen - The Miracle (Remastered Deluxe Edition) 2CD
Termék leírás:
A The Miracle a Queen tizenharmadik stúdióalbuma. 1989. május 30-án jelent meg.
Az együttes majdnem két évnyi szünetet tartott az előző albuma után, mire elkezdte felvenni a következőt, ennek oka nagyrészt az volt, hogy a tagok a szólóterveiken dolgoztak.
Az albumot 1988 januárjától 1989 januárjáig rögzítették angliai és svájci stúdiókban. Freddie Mercury énekes ekkoriban már tisztában volt azzal, hogy AIDS-es, munkatársai és közeli barátai is sejtették, hogy beteg, de közelebbit ők sem tudtak, az újságok pedig ekkortól kezdve rendszeresen cikkeztek a rejtélyes betegségéről.
Hosszú évek tapasztalatai után úgy döntöttek, hogy egyetlen dalnál sem jelölik külön a szerzőséget, mindet az együttes neve alatt adják ki, elkerülendő a korábban gyakori nézeteltéréseket.
Az album zenéje meglehetősen könnyedre sikeredett, több dalban programozott dob és basszusgitár hangzás hallható, és gyakran egész szakaszokat programozható hangszerekkel hoztak létre.
Brian May – gitár, billentyűs hangszerek, vokál
Freddie Mercury – vokál, billentyűs hangszerek
John Deacon – basszusgitár, billentyűs hangszerek, gitár
Roger Taylor – dob, vokál, billentyűs hangszerek
David Richards – billentyűs hangszerek, programozás
Brian Zellis – programozás
CD 1
1. Party
2. Khashoggi’s Ship
3. The Miracle
4. I Want It All
5. The Invisible Man
6. Breakthru
7. Rain Must Fall
8. Scandal
9. My Baby Does Me
10. Was It All Worth It
CD 2 - 2011 bonus EP
1. I Want It All (single version)
2. The Invisible Man (demo version with guide vocal, August 1988)
3. Hang On in There (B-side)
4. Hijack My Heart (B-side)
5. Stealin' (B-side)
6. Chinese Torture (instrumental)
7. The Invisible Man (12" version)