Kinopuskin - Cinema Vendetta kazetta
Termék leírás:
A Kinopuskin egy magyar alternatív rock együttes. Országos hírűnek és jelentőségűnek főként a '90-es évek elején számított.
1987-ben alakult meg a zenekar Balassagyarmaton, egy humorosra sikeredett gimnáziumi szalagavatón való "első koncert" következtében. A tagok ekkor még valamennyien 18-19 évesek voltak, a frontember, Csach Gábor nagy ambíciókkal kezdett bele a szövegírásba. A banda gerincét a kezdetektől kezdve a mai napig a Csach fivérek adták. A kezdeti időszakban a Kinopuskin zeneiségéből kihagyhatatlanok voltak a női vokál, a rézfúvósok.
Az együttes főleg az undergroundra szomjas fiatalokat célozta meg közönségnek, amit el is értek egyedi hangzással, és szövegvilágukkal. Az 1980-as évek underground feelingje, az Európa Kiadó, a Kontroll Csoport és az Albert Einstein Bizottság hatása érződött zenéjükön, ezt megspékelték a "Little town Feeling-gel", azaz tudatosan nem Budapesten próbáltak szerencsét, hanem maradtak balassagyarmati együttes. 1989-ben készítették el első nagylemezüket egy salgótarjáni stúdióban, amely a Matiné címet kapta. 1989-90-re már rendszeres fellépői voltak a Pál Utcai Fiúk, a Kispál és a Borz és a Sex Action mellett a Fekete Lyuknak, a kor egyik legkiemelkedőbb underground műhelyének.
Mondhatni zenetörténelmet írtak: Nógrád megye első könnyűzenei együttese, amely nagylemezt adott ki. Ráadásul nem is akármilyet: a Matiné sorra kapta a kritikusoktól a dicséreteket. 1992-ben jött a második album Aha Oe Feii (egy Gauguin festmény címe: mi az, féltékeny vagy?) néven. Ebben az időben, sorozatos tagcsere mellett (pl. megszűnt a női vokál) barátkoztak össze a Kinopuskin és a Kispál és a Borz tagjai, melynek eredményeképpen 1994-re felvették a Taxizene című közös számot. "A Kinopuskin Magyarország legjobb funky zenekara" (Lovasi András) Innen származik az "Ipolyfunk" stílusmegnevezés.
1994-ben adták ki újabb, Cinema Vendetta című albumukat, amelybe már erősen bekerültek jazz-es, funky-s alapok, de a Kinopuskin egyediségén mit sem változtatott, sőt, a hangtechnika is egyre minőségibbé vált. Ekkor került be a mostani dobos, Varga Zsolt a zenekarba. 1995-ben nagy anyagi traumák érték az együttest: a Sziget fesztiválon kétszer is kirabolták őket, és a zenei munkát is megannyi dolog akadályozta. Mindezek eredményeképpen 1-2 éves csúszással 1998-ban jelent meg a máig is utolsó nagylemezük, az Aszpik kitűnő vendégmuzsikusokkal. Ezután a banda új basszusgitárost szerzett, Petői Pál személyében, aki azóta is ellátja ezt a posztot.
A Kinopuskin 1998 óta "nyugdíjas tempóra váltott". Előbbre kerültek a "polgári erények", így a zenélés nem szűnő vasárnapi szinten maradt, új lemez azóta sem készült. 2008-ban megjelent a Tűzoltókrém 1987-2007 A Kinopuskin Élcsapat Tánczenekar első 20 éve című könyv DVD/CD melléklettel, számtalan forrásértékű dokumentummal egy kisváros és a magyar rendszerváltás körüli underground történetéről.
Kinopuskin: Tasmán ősrágcsáló = Kinopu (radiatus testet) bőréből készült heretartó. Duplán Kín-os mű. Puskin mozi németül vagy oroszul. Puskint, az orosz irodalom nagy személyiségét látták felvállalhatónak bátor öngyilkossága miatt, és a pesti Puskin moziban látták először a tagok a legendás Gyalog Galopp című filmet, stb.
1. Nálunk ma buli van
2. Taxi zene
3. Turista
4. Kilenc
5. Fúrás
6. Lidi tava
7. Születésnap
8. Hétfon
9. Bébiszitter
10. Reggeli
11. Mese
12. Noválisz ákusztikusz