Termék leírás:

Az Innuendo a brit Queen rockegyüttes tizennegyedik stúdióalbuma. 1991. február 4-én jelent meg, producerei David Richards és az együttes tagjai voltak.

Ez volt az utolsó olyan lemezük, amelynek elkészítésében részt vett az akkor már nagybeteg, AIDS-ben haldokló Freddie Mercury énekes.

Ahogy az előző albumuknál, úgy itt sem jelölték külön, ki melyik dalt szerezte, ami elmondásuk szerint nagyban csökkentette a feszültséget a tagok közt, és arra vezette őket, hogy a szokásosnál nagyobb együttműködésben írják a dalokat.

Alapvetővé vált a szintetizátor használata a legtöbb dalban, néhol csak kisebb ismétlődő részeket, máshol egész hangszereléseket komponáltak a segítségével. Ettől függetlenül az együttes szerette úgy láttatni az albumot, hogy az kidolgozottságában a Queen 1970-es évekbeli stílusát idézi fel.

Az album hangulatára erősen rányomja a bélyegét Mercury egészségi állapota: némely dal kifejezetten komor hangulatú, már-már reménytelenséget sugall. Az előző albumaikhoz hasonlóan Mercury igen sokat dolgozott a dalok elkészítésén, és bár társai már az album felvételei előtt (más információk szerint közben) értesültek a betegségéről, tudatosan el akarták kerülni, hogy egy olyan zenei anyagot készítsenek, amely közvetlenül utal helyzetére. Az album egyes árnyalatai azonban finoman emlékeztetnek Mercury állapotára, bizonyos dalszövegek pedig a halála után kaptak különleges jelentőséget, úgy mint a „The Show Must Go On” vagy a „These Are the Days of Our Lives”.

Az „Innuendo” közepén elhangzó spanyolgitár szólót Steve Howe, a Yes együttes gitárosa játszotta el.

Több dalt közös ötletekből gyúrtak össze, míg mások egy-egy tag keze nyomát viselték magukon.

A címadó „Innuendo” egy közös örömzenélés eredménye, a szövegét Mercury ötleteitől vezérelve Taylor írta meg, a zenéjén pedig mindannyian dolgoztak. Az eredmény egy hat és fél perces, az együttes régi hagyományait idéző szám lett: a bevezető bolerószerű alapot spanyolgitár-szóló követi, amelyet szintetizátorral komponált nagyzenekari betét köt össze a gitárszólóval, végül pedig a bevezetéshez hasonló lassú, ritmusos levezetés tesz pontot a végére. A Led Zeppelin „Kashmir”-jához hasonlító dalszöveg a reményről és a világ dolgairól beszél.

A bolondos „I’m Going Slightly Mad” nagyrészt Mercury munkája, aki barátja, Peter Straker segítségével összegyűjtette a lehető legőrültebb szavakat és kifejezéseket, hogy általuk egy féktelen jókedvet sugárzó dalt írjon. A hangzásában meghatározó szerepet játszik az ismétlődő alapot adó szintetizátorjáték.

A nyers, erőteljes, gitárközpontú „Headlong” May szólószerzeményéből lett Queen-dal.

Az „I Can’t Live with You” May „frusztrált szerelmes dala”, ugyancsak szólóanyagnak készült. Karakteres gitárkíséretet kapott, de alapvetően szintetizátorvezérelt popdal maradt.

Ritka módon a legtöbb dolgot megtartották a demófelvételből: „Bizonyos oknál fogva majdnem lehetetlen módon kevertük fel. Ez egy olyan dolog, hogy beállítod az összes csúszkát, és a dal nagyon jól hangzik, és azt gondolod, »ezen órákig fogunk így dolgozni«. Aztán ez egyre rosszabb, rosszabb és rosszabb lesz. Állandóan visszatértünk a durva keveréshez. Ez sajátos atmoszférát adott neki. Azt hiszem, különleges hangzása lett, mert sok mindent megtartottunk a demóanyagból. Pedig általában véve az egészet át szoktuk alakítani.”

A „Don’t Try So Hard” Mercury és May melankolikus balladája.

A könnyed „Ride the Wild Wind” Taylortól ered, aki rengeteget vokálozott a dalban, a dobhangzást valódi, akusztikus és szintetizátoros dobminták keveréséből állította elő.

Az „All God’s People” Mercury 1988-as Barcelona projektjéből maradt meg. A véletlenek következtében először May, majd később Deacon és Taylor is részt vett a felvételein annak idején, így lett végül Queen-dal belőle. Ez volt az egyetlen dal a lemezen, amelyet nem a Queen szerzősége alatt jelöltek, hanem Mercury/Mike Moran szerzeményként. Mercury nem akarta Moran zongorás hozzájárulását kivágni és mással helyettesíteni, mert kiváló zenésznek tartotta Morant.

A lassúcska, balladaszerű „These Are the Days of Our Lives” Taylor munkája. Különös nosztalgia hatja át a szövegét, ami főleg később, Mercury halála után kapott különös jelentőséget.

A „Delilah” című rövid, meglepő dalocska Mercurytól származik, aki az egyik kedvenc macskáját örökítette meg a dalban. A szövegben csak a legvégén derül ki, hogy egy macskáról szól, így meglepően hangzik az elején, hogy Mercury egy olyan lányról énekel, aki „a szobában pisil”.

A kemény rockos „The Hitman” alapvetően Mercury ötletéből ered, aki zongorán írta meg a dal alapjait. Később May és Deacon is sokat változtatott rajta, utóbbi teljesen átírta a dal szerkezetét: „Megváltoztattam a kulcsot, és a hangok közül néhányat, hogy játszhatóbbá tegyem. Amikor befejeztük a támogató sávot, úgy tűnt, hogy nem illeszkedik. John ekkor úgy döntött, újraépíti a számot. Megváltoztatta a rendjét. Megváltoztatott mindent. Visszamentem, és újra eljátszottam. Aztán kitöltöttük a réseket a szövegen, átnéztük a harmóniákat, és úgy általában rendet raktunk.”

A melodramatikus „The Show Must Go On” gyászos hangulatú szintetizátoralapra épül, a dal szövege pedig az ismert mondást fogalmazza meg: „az életnek mennie kell tovább”. Gyakori félreértés a dallal kapcsolatban, hogy Mercury ezzel üzente azt az együttes tagjainak, hogy folytassák nélküle is a zenélést. Valójában Mercurynak nem volt szándéka üzenetet hagyni a dalaiban, ráadásul a szöveg nagy részét May írta: „Roger és John sorozataiból eredt, amelyre aztán én raktam le az alapokat. Az elején ez csak egy akkordsorozat volt, de nekem az a furcsa érzésem támadt, hogy ebből valami fontos is lehetne, és nagyon lelkes lettem. Leültem Freddie-vel, és eldöntöttük, mi legyen a témája, és megírtuk az első versszakot. Hosszú a dal története, de mindig éreztem, hogy fontos lesz, mert olyan dolgokkal foglalkoztunk, amelyekről szóban nehéz volt beszélni abban az időben, de a zene világában megtehetted.”

Freddie Mercury – lead and backing vocals, piano, keyboards, programming on "Delilah" and "I'm Going Slightly Mad"
Brian May – backing vocals, electric, slide and classical guitars, keyboards on "Headlong", "I Can't Live with You" and "The Show Must Go On", piano on "Headlong", programming on "Headlong" and "I Can't Live with You"
Roger Taylor – backing vocals, drums, lead vocals on "Ride the Wild Wind", percussion, keyboards on "These Are the Days of Our Lives" and "Ride the Wild Wind", programming on "I'm Going Slightly Mad" and "All God's People"
John Deacon – bass guitar

Additional personnel:
Steve Howe – classical guitar, shared with May on "Innuendo", (credited as the "Wandering Minstrel")
Michael Moran – piano and keyboards on "All God's People"
David Richards – producing, engineering, keyboards on "I Can't Live with You" and "These are the Days of Our Lives", programming on "Innuendo"

1. Innuendo (Mercury, Taylor) 6:29
2. I'm Going Slightly Mad (Queen, Peter Straker) (Mercury, Strake) 4:04
3. Headlong (May) 4:31
4. I Can't Live with You (May) 4:04
5. Ride the Wild Wind (Taylor) 4:41
6. All God's People (Queen, Mike Moran) (Mercury, Moran) 3:53
2. These Are the Days of Our Lives (Taylor) 3:55
3. Delilah (Mercury) 3:32
4. Don't Try So Hard (Mercury) 3:32
5. The Hitman (Mercury, May, Deacon) 3:43
6. Bijou (May, Mercury) 1:19
7. The Show Must Go On (May) 4:31