Queen - Queen CD
Termék leírás:
A Queen a brit Queen rockegyüttes bemutatkozó albuma. 1973. július 13-án jelent meg (Amerikában szeptember 4-én), a producerei az együttes tagjai, valamint Roy Thomas Baker és John Anthony voltak.
A Queen együttes végleges felállása 1971-ben alakult ki: a Smile nevű pszichedelikus együttesben már együtt zenélő Brian May és Roger Taylor együttesük feloszlása után új énekest találtak Freddie Mercury személyében, majd több jelölt meghallgatása után John Deacont választották be basszusgitárosnak. Bár felléptek koncerteken, nem hagytak fel addigi életükkel: Mercury ruhaboltot vezetett Londonban, Taylor és Deacon az egyetemi tanulmányaikat folytatták, May pedig a diplomamunkáját félretéve matematikát és fizikát tanított.
Az 1971-ben alakult együttes még abban az évben kis szerencsével demókat vehetett fel a De Lane Lea Studiosban, cserébe a hangrendszer teszteléséért. A felvételek alatt figyelt fel rájuk Roy Baker és John Anthony, a Trident Studios két producere, és elvitték a demó egy példányát. A Trident vezetőségének is tetszett az anyag, ezért felajánlották az együttesnek, hogy ha éppen más előadó nem használja a stúdiót, akkor felvehetik ott a dalaikat.
A felvételek majd egy évig húzódtak, Freddie Mercury énekes és Brian May gitáros hozták az előre megírt dalaikat, és Bakerrel közösen kialakították az együttesre később évekig jellemző stílust: a többszólamú, erőteljes énekkel, a bonyolult felépítésű, gyakran többtételes dalokkal és a rétegezett gitárhangzással.
A dalok elkészülte után a Trident sikeresen megegyezett az EMI és Elektra kiadókkal, és kiadták az albumot.
Az együttes kezdeti stílusát nagyrészt Brian May és Freddie Mercury zenei érdeklődése, valamint Roy Baker producer hatása alakította ki. Mindannyian szerették a Led Zeppelint, a Beatlest és a The Who-t, és e két együttes hatását az első albumukra, majd később a Queen stílusára több kritikus is felismerte.
A „Keep Yourself Alive” az album kezdő dala, May szerzeménye. Gyors tempó, nagyméretű, erőteljes gitárjáték jellemzi, May később azt mondta, hogy ez a dal fejezte ki, milyen zenét akartak játszani akkoriban (bár a végső keverésével nem voltak elégedettek). A szövege a jobb élet reményéről szól. Az első albumon May ebben a dalban énekelt el egyetlen sort.
A „Doing All Right” May és Tim Staffell, a Smile énekesének közös szerzeménye 1960-as évek végéről. Változatos stílusú dal, a könnyed popzenétől az akusztikus hangszerelésen keresztül a heavy metalig ingadozik, a zongorán pedig May játszott.
A „Great King Rat” Mercury szerzeménye, nagyon agresszív, szinte vészjósló gitárhangással, tekerős tempóval. A dalszövege nehezen megfejthető, ahogy Mercury más dalai az albumon, vallással kapcsolatos megjegyzéseket tartalmaz: „ne higgy el mindent, amit a Bibliában olvasol” és „nagyon gyorsan az Ő tanítványa leszel”.
A „My Fairy King” Mercury szerzeménye, az együttesre később nagyon jellemző stílusjegyek, mint a többtételes dalszerkezet és a hirtelen hangulat és tempóváltozás, valamint a misztikus dalszöveg megtalálhatók benne.
A „Liar” az album egyik legösszetettebb dala, több mint hat perc hosszú, ugyancsak megelőlegezi az együttes későbbi stílusát, az operai éneket, a tempó és hangulatváltozásokat. Mercury hangmagassága a falzettól egészen a baritonig terjed. A szöveg egy vitát mutat be a két oldal között, a meggyötört lélek (az énekes) vallási útmutatásra vár, de az ellene való erők (a kórus) megtagadják, hazugnak nevezik.
A „The Night Comes Down” May szerzeménye, az akusztikus és elektromos gitár kettősére épülő lassabb dal. A szövegében az optimista 1960-as éveket követő kiábrándultságra, a boldog idők iránti nosztalgiára utal.
A „Modern Times Rock ’n’ Roll” Taylor másfél perces szerzeménye, egy nagyon gyors, erőteljes rockdal, amelyet sokszor hasonlítottak a Led Zeppelin stílusához. Maga Taylor énekelte.
A „Son and Daughter” May nehéz, bluesos dala. A bonyolult dalszövege a fiúi és leányi szerepekről szól, és az egyetlen az együttestől, amelyben trágár szó hallatszódik (szart lapátolni).
A „Jesus” címéhez híven Jézus életének egy rövid mozzanatát festi le, vontatott ritmussal, akusztikus gitár kísérettel, amely középkori stílust ad a dalnak. A közepén elhangzik egy hosszabb instrumentális híd (immár elektromos gitárral), és acapella énekléssel fejeződik be.
A „Seven Seas of Rhye…” Mercury zongoraszólója, amelyet később fejezett be, írt hozzá szöveget és valódi hangszerelést, és felkerült a következő albumra. Volt olyan elképzelésük, hogy mivel a jellegzetes zongoraszólam fejezi be az albumot, a következőt a teljes dal indítsa, de ez végül nem valósult meg.
Freddie Mercury – lead and backing vocals, piano, Hammond organ on "Liar"
Brian May – electric and acoustic guitars, backing vocals, vocal bridge on "Keep Yourself Alive", piano on "Doing All Right"
Roger Taylor – drums, percussion, backing vocals, lead vocals on "Modern Times Rock 'n' Roll", vocal bridge on "Keep Yourself Alive"
John Deacon ("Deacon John") – bass guitar
John Anthony – producer, backing vocals on "Modern Times Rock 'n' Roll"
Track listing:
No. | Title | Writer(s) | Lead vocals | Length |
---|---|---|---|---|
1. | "Keep Yourself Alive" | Brian May | Mercury with Roger Taylor and Brian May | 3:46 |
2. | "Doing All Right" |
May Tim Staffell
|
4:10 | |
3. | "Great King Rat" | Freddie Mercury | 5:41 | |
4. | "My Fairy King" | Mercury | 4:07 | |
5. | "Liar" | Mercury | 6:26 | |
6. | "The Night Comes Down" | May | 4:24 | |
7. | "Modern Times Rock 'n' Roll" | Roger Taylor | Taylor | 1:48 |
8. | "Son and Daughter" | May | 3:24 | |
9. | "Jesus" | Mercury | 3:45 | |
10. | "Seven Seas of Rhye..." | Mercury | instrumental | 1:10 |
Total length: | 38:41 |