Blues Company - Terápia CD
Termék leírás:
A zenekart 1994-ben hozta létre Szabó "Blöró" István és felesége. Kezdetben hagyományos blues zenét játszottak, később alakult ki jellegzetes, semmivel össze nem keverhető stílusuk.
A banda ismert enyhén vulgáris, de humoros szövegeiről, és egyik fő védjegyük emellett maga a frontember, Blöró, aki egyszerre énekel, dobol, és ha kell, szintetizátoron is játszik eközben. De nem vásári mutatványosok ők, hanem az egyik legnépszerűbb motoros rockbanda. Kötelező vendégei országszerte a különböző motorostalálkozóknak, emellett sokat játszanak kisebb rockfesztiválokon is.
Eddig 6 lemezt jelentettek meg, a maga nemében mindegyik remekműnek számít. Koncertjeiket a hihetetlenül jó hangulat jellemzi, kevés olyan koncertet látni, ahol a közönség annyira jól érezné magát, és fejből énekelné az összes dalt, mint egy Blues Company koncerten. Képesek akár egy kocsma hátsó udvarán is óriási hangulatot teremteni. Ők maguk mondták, nem akarnak semmit, csak szórakoztatni. És ezt nagyszerűen meg is teszik.
2012-ben elkészítették 7. albumukat, melynek címe: Terápia.
Az új album különlegessége, hogy a zenekar ezúttal nem szerzői kiadásban, hanem az Exkluzív Music Kiadó gondozásában adja ki 15 számot tartalmazó CD-jét.
A Blues Company jövőre ünnepli 20. születésnapját, ennek okán 10 vadi új dal mellett 5 régi is feldolgozásra került a korongon, melyek a zenekar nagy slágerei közé tartoznak:
A rajongók nagy örömére, új köntösben, modernebb hangzással szólalnak meg a régi dalok. A lemez címéhez hűen az új szerzemények sem fognak csalódást okozni.
Zene, szöveg - Szabó Blöró Pityu
Szabó Blöró Pityu - dob, billentyűs hangszerek, ének, vokál
Szabó Edit - ének, vokál
Mészáros Gergő - szólógitár
Halász Tibor - basszusgitár
Odor Gábor - szájharmonika
1. Föld felett, ég alatt 3'52
2. Megfogom a fenekedet 3'24
3. Egy a sorsunk 3'25
4. Hurka, kolbász, uborka 3'45
5. Hiperaktív szerelem 3'36
6. Artista lettél 3'43
7. Villanygitár, hosszú haj 4'01
8. Névnapos dal 4'21
9. Diadal és bukás 3'48
10. Szőrdal 4'39
11. Terápia 4'02
12. Útember 3'51
13. Tömegsport 3'30
14. Válassz egy csillagot 3'22
15. Klárika, a guminő 5'08