Csokonai Vitéz Műhely - Ural beat CD
Termék leírás:
1984 februárjában alakult zenekar. Kiss Zénó és Bernáth Tamás a Sikátor feloszlása után együtt maradt, majd hozzájuk csatlakozott az Art Deco-ból Soós Tamás. Céljuk az volt, hogy a magyar és az európai kultúrát bekapcsolja a nemzetközi vérkeringésbe. Ez sorozatos akadályoztatások miatt nem sikerült Magyarországon, pedig 1987-ben a PeCsa és az MHV videoklipp pályázatát is megnyerték. De ez hamar elfelejtődött. Itthon különféle újságokat szerkesztettek. Az NSZK-ban kazettájuk is megjelent.
1988-ban meghívást kaptak Hollandiába, ahol egy darabig éltek is. Uralbeat néven tevékenykedtek. Ebből ad ízelítőt első lemezük anyaga is, amely Ural Beat néven 1988-ban jelent meg.
1. Experience
2. Elő a jelszót
3. Idő
4. Joy
5. A Boszorkánymester üzenete
6. Ecce Homo (Bot Man Ego)
7. Légipara
8. Oly szép
9. Kőmadarak
10. Stah király
11. Festettem egy képet