Vikidál Gyula - Plussz CD
Termék leírás:
Hat egykori P. Mobil sláger és hat új Vikidál nóta található a CD-n. Közreműködik: a Boxer (Szűcs Norbert, Jankai Béla, Pálmai Zoltán, Fekete Zsolt) valamint Kékesi László, Menyhárt János, Papp Gyula, Szentmihályi Gábor.
Vikidál fizikai munkásként kezdte, majd a Gembler nevű amatőr együttesben kezdett el zenélni. Később a szolnoki Pop, majd a Gesarol következett. 1974 és 79 között a P. Mobil, 1979 és 82 között a Dinamit, valamint 1982 és 86 között a P. Box együttes tagja volt. 1986 és 1988 között a Rockszínház énekese lett, 1992-től a Madách Színház tagja.
1990 és 1991 között Paulusként a Julianus barát c. film egyik főszereplője, 1989 és 91 között az MHV rock trió tagja. 1979-ben és 1983-ban elnyerte Az év énekese, 1987-ben és 1991-ben az eMeRton-díjat, 1988-ban pedig a Liszt Ferenc-díjat. Főbb szerepei: Krízis (1982), Koppány (Szörényi-Bródy: István, a király, 1983), Pilátus (Lloyd Webber: Jézus Krisztus szupersztár, 1986), Jean Valjean (Hugo-Schönberg-Boublil: Nyomorultak, 1987), Magyar Mise (1987), Nádor (Bestia, 1988), Pap (Kennedy-mise, 1988), Fáraó (József és a színes, szélesvásznú álomkabát, 1991), János apostol (Mária evangéliuma, 1991), Molokov (Chess, 1992), Mufurc (Shakespeare: Téli rege, 1992), Atilla (Atilla Isten kardja, 1993), Pap, Kalapácsos ember (Kocsák-Miklós: Anna Karenina, 1994), Rex Infernus (Molnár-Kocsák-Miklós: A vörös malom, 1994), Arundel báró (Anouilh: Becket), Valenod (Stendhal: Vörös és fekete), Kendrick hadnagy (Sorkin: Isten, haza, sereg, (1995)). Szulák Andrea-val és Varga Miklóssal közösen ő énekelte a 1999-es Öttusa VB. himnuszát, a Légy te a bajnok-ot.
Nős, felesége Kékesi Judit, akivel 1975-ben házasodott össze, lánya, Zsófia 1985-ben született.
Vikidál Gyula - ének
Menyhárt János, Szűcs Norbert - gitár
Jankai Béla, Závodi Gábor, Papp Gyula - billentyűs hangszerek
Kékesi Bajnok László - basszusgitár
Szentmihályi Gábor, Pálmai Zoltán - dob
Fekete Zsolt - ének, vokál (11)
1. Főnix (Bencsik-Schuster)
2. Tűzimádó (Bencsik-Schuster)
3. Héj rocker (Kékesi-Vikidál)
4. Keresztúton állok (Nyitrai-Szabó-Vikidál)
5. Kétforintos dal (Bencsik-Vikidál-Schuster)
6. Gyerekszerelem (Csuha-Vikidál)
7. Ha lesz új életem (Vikidál-Varga)
8. Miskolc (Bencsik-Földes)
9. Forma I (Bencsik-Kékesi-Várszegi)
10. Régi klub (Vikidál-Varga)
11. Kérdések (Szűcs N.-Varga)
12. Menj tovább (Bencsik-Vikidál-Várszegi)