Edda Művek - Szélvihar (Edda 12) 2024 Remaster (Vinyl) LP
Termék leírás:
A Szélvihar az Edda Művek tizenkettedik albuma 1991-ből. Ekkoriban vette fel a csapat a „motoros imidzset”, ennek jelképe a borító is.
A borító hátoldalán az szerepel, hogy „a lemezen az Edda hallható”. Ez azért került fel így, mert ekkor az együttesnek már nem volt tagja Alapi István (helyette érkezett Kun Péter) és Pethő Gábor (helyette érkezett Kicska László), viszont a lemezen még ők játszottak. Így ezzel a köztes megoldással hidalták át a problémát.
Ugyanakkor a borító hátlapjára az új felállás fényképe került, ami félreértésekre adott okot, sokan a Kun Péter-féle felálláshoz kötik az albumot (amihez az is hozzájárult, hogy a turnén ők játszották először élőben a dalokat).
A közel 50 perces játékidejével a korai életmű leghosszabb LP-je, egyben az utolsó is ami megjelent hanglemezen.
A kiadvány a klasszikus borítójával, valamint a dalszövegeket tartalmazó belső tasakkal kiegészülve jelent meg.
Alapi István – szólógitár
Donászy Tibor – dob
Gömöry Zsolt – billentyűs hangszerek
Pataky Attila – ének
Pethő Gábor – basszusgitár
Közreműködött::
Demeter György – vokál
Muck Ferenc – szoprán-, tenor-szaxofon
Színes Géza – trombita
Pados Zoltán – pozan
Horváth Tünde – próza
A
1. Szélvihar
2. 2000 év
3. Nostradamus
4. Magányos tömeg
5. Visszaesők dala
6. Öt lány
B
7. Nincs visszaút
8. Szeretnélek boldognak látni
9. Hé lány
10. Hajtóvadászat
11. Újra láttalak