Termék leírás:

Ez a rövidke, ám annál jelentősebb korong már nem annyira „spontán” készült, mint a Phaedra, de az improvizációnak még mindig fontos szerepe van. Ezúttal már nem vacakoltak dalokra bontással: a lemez két oldala egy-egy hosszú egységet képez. Ha klasszikus zenei párhuzamot akarunk húzni, az album mentalitása, stílusa hasonlít Debussy A tenger című szimfonikus költeményéhez.

Hajnal. Nehéz cseppek bluggyannak a vízben. Majd egyszer csak kibukkan a nap a horizont mögül, beragyogja a vizet. Sirályok szállnak az égen… szellő fujdogál… hullámzik a víz… aztán besötétül az ég, szürke felhők érkeznek, és feltámad a szél. A szintetikus tenger kavarogni kezd, esetleg eső is esik. De később lecsendesedik az időjárás, és a tenger lenyugszik.

A második részben leszállunk a víz alá. Ismét  Pink Floyd-szerű a zene – akik hallották már az Echoes című, 1971-es számukat, megértik, miért. Természetesen Franke szekvenciái sem hiányozhatnak, a zene nagyjából azt az utat járja be, amit az első részben hallhattunk. A lemez vége felé ismét hallhatjuk a Mellotront, némi meglepően élethű tengerzúgás után.

Hangszerelését tekintve a zene ismét gazdagabb lett. Már ARP 2600-at, Moogot és Synthi A-t is használnak, ezenkívül preparált zongorát, sokféle orgonát, gongot, gitárt. Ezután már nincs is értelme sorolni a szintetizátorokat, hiszen innentől olyan ütemben kezd el nőni a felszerelésük, hogy a hetvenes évek végére már a rossz nyelvek öncélúnak mondják a hangszerhegyek építését.

Side A:

1. Rubycon, Part One – 17:18

Side B:

2. Rubycon, Part Two – 17:35